PSG: a Crystal Palace-tól érkezhet Neymar utódja – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 08:03
null
Lehet, megvan Neymar utódja Párizsban? (Fotó: AFP)
Angol lapértesülések szerint Wilfried Zahát szemelte ki a francia Paris Saint-Germain arra az esetre, ha Neymar valóban távozik a klubtól. A Mirror úgy tudja, 100 millió fontot sem sajnálna a Ligue 1 címvédője a 26 éves, szélsőként és csatárként is bevethető futballistáért.

 

Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője néhány napja jelentette ki, bár nem tartja kizártnak, hogy a botrányosra sikerült nyári szünet után Neymar távozzon a klubtól, mindez csak abban az esetben lehetséges, ha megfelelő helyettes érkezik a brazil helyére.

A Daily Mirror szerint a francia klub végre megtalálta Neymar lehetséges utódját a keretébe: Wilfried Zahát szemelte ki a Crystal Palace-ból. A 26 éves, elefántcsontparti szélső akár 100 millió fontot is megérhet a PSG-nek – írja a lap.

Zaha 2010-ben mutatkozott be a Palace-ban, azóta már túl van a 300. bajnokiján is a klub színeiben. Időközben megjárta a Manchester Unitedet és a Cardiff Cityt is. Az MU 2013-ban 15 millió fontot fizetett érte, ám két idény alatt csak négy tétmeccsen lépett pályára a klub színeiben, gólt pedig nem szerzett.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy Neymar a Barcelona, Real Madrid, Juventus hármas valamelyikében köthet ki. A torinóiak például sajtóhírek szerint Paulo Dybalát és 100 millió eurót ajánlottak a 27 éves, 97-szeres válogatott szélsőért.

Legfrissebb hírek

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
14 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Neymar sérülés miatt kikerült a brazil keretből

Minden más foci
2025.03.15. 11:03

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54
Ezek is érdekelhetik