Szerbia: Partizan-győzelem, verekedés az autópályán és a lelátón

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 21:54
Nincs már százszázalékos együttes a szerb Szuper Ligában: a 161. belgrádi örökrangadón a Partizan 2–0-ra nyert a címvédő Crvena zvezda ellen, amely hat győztes mérkőzés után először vesztett pontokat a 2019–2020-as idényben.

A találkozó első gólját Seydouba Soumah lőtte a 83. percben, a végeredményt pedig Zoran Tosics állította be a bírói ráadás második percében. A találkozót a 68. és a 79. percben is meg kellett szakítani: először a sűrű füst miatt, amely a déli lelátón levő szurkolók fáklyái miatt lepte el a pályát, másodszor pedig azért, mert a Partizan drukkerei Szlavisa Kokezát, a Szerb Labdarúgó-szövetség elnökét sértő feliratot tartalmazó molinót húztak ki.

Néhány órával a találkozó előtt az autópályán a vrcsini fizetőkapunál összeverekedtek a két tábor hívei, s az incidens után a szerb rendőrség kilenc személyt állított elő. A mérkőzés még el sem kezdődött, amikor a stadionban a Crvena zvezda huligánjai összetűztek a csendőrséggel, amely a keleti lelátón feladatot teljesítő társaktól kapott segítségnek köszönhetően tudott rendet teremteni.

A tizedik forduló előtt a táblázat első helyén a Topolyai SC áll 21 ponttal, második az újvidéki Vojvodina, amely – ugyanúgy, mint az egy meccsel kevesebben lépett pályára Csukaricski – 19 pontot gyűjtött. A negyedik Crvena zvezdának 18 pontja van, a Partizan pedig 17 ponttal az ötödik helyen áll – a két belgrádi csapat két mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

A Topolya kikapott odahaza a Crvena zvezdától, de hogyan?!

Minden más foci
2025.02.02. 18:00

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

Elhunyt Drazsen Dalipagics, a legendás kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.01.25. 14:16

Az Atlético a Leverkusen, a Bologna a Dortmund ellen fordított a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 23:16

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07

Bánhidi: Nem merte azt mondani, hogy fejbe dobtam, mert kapott volna a meccs után

Kézilabda
2025.01.11. 08:10
Ezek is érdekelhetik