Ajax: két és fél év után kiengedték a kórházból a kómából ébredt Nourit

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.27. 07:34
null
Az Ajax a 2019-ben nyert bajnoki címét is Nourinak ajánlotta (Fotó: AFP)
Már a felébredése is csodaszámba ment, s most holland sajtóhírek szerint haza is engedték a két és fél évvel ezelőtt meccs közben összeeső, majd sikerrel újraélesztett, de agykárosodást szenvedő Ajax-játékost, Abdelhak „Appie” Nourit. Nouri testvére megerősítette a hírt.

 

2017. július 8., Ausztria, Hippach, Lindenstadion. Felkészülési mérkőzés Tirolban a holland Ajax és a német Werder Bremen között. A 72. percig minden rendben van, ám akkor a 20 esztendős Ajax-tehetség, Abdelhak Nouri a földre roskad. Nem kel fel.

Az Ajax 34-es számú játékosát újra kellett éleszteni. A kórházban stabilizálták az állapotát, de hamarosan kiderült: súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett. A hétéves kora óta a patinás amszterdami klubnál futballozó, rendkívüli tehetségnek tartott és közkedvelt fiatalember túlélte a hirtelen szívleállást, ám agykárosodása olyan mértékű volt, hogy az akkori orvosi szakvélemények szerint többé nem lesz képes járni vagy beszélni.

Mindenhol velük van
Philippe Sandler, Justin Kluivert, Amin Younes, Kevin Diks. Csak néhány, az Ajaxból indult futballista, aki az elmúlt években váltott klubot, és mind a 34-es mezt választotta új csapatánál. Tisztelgésből Nouri előtt, aki ugyanebben a mezszámban szerepelt az Ajaxnál.

Nouri egy év elteltével magához tért a kómából, de egészen eddig szigorú orvosi felügyeletet igényelt. Most testvére számolt be a hírről, annyit javult az állapota, hogy végre hazaengedték, így családi körben gyógyulhat tovább.

„Egyelőre nem lehet sokáig itthon, de fokozatosan egyre többet lesz velünk. Nagyon óvatosnak kell lennünk, de azt mondhatom, amióta itthon van velünk, sok minden sokkal jobban megy, mint előtte a kórházban” – mesélte az egyik holland televíziós műsorban Abderrahim Nouri.

„Ott még nem tartunk, hogy egyedül kiszállna az ágyból, de segítséggel át tud ülni a kerekes székbe, eszik, iszik, tüsszent, mozog, át tud fordulni egyik oldaláról a másikra. Jobb napjain kommunikál is, a szemével tud jelezni, mosolyog. Ezek pozitív jelek. Beszélünk hozzá, ugyanúgy, mintha nem lenne semmi baja. Ha tehetjük, futballt nézünk együtt. Erre mindig reagált, látszik rajta, hogy még most is imádja a játékot” árulta el testvére jelenlegi állapotáról.

@philippesandler made his Man City debut last weekend wearing the number shirt in honour of his friend @abdelhak_nouri. "Nouri is by far the most gifted player that I have ever played with."

554.7k Likes, 1,367 Comments - @433 on Instagram: "@philippesandler made his Man City debut last weekend wearing the number shirt in honour of..."


 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

A ráadásban csikarta ki a győzelmet az MU, a Lazio elsőként jutott a legjobb 16 közé az El-ben

Európa-liga
2025.01.23. 23:14
Ezek is érdekelhetik