Hollandia: Gulácsi Péter korábbi edzője veszi át a PSV irányítását

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 11:52
A holland élvonalbeli PSV Eindhoven bejelentette, a következő idénytől a német Roger Schmidt lesz a csapat vezetőedzője.

Az 52 esztendős tréner legutóbb Kínában dolgozott, azt megelőzően a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen mestere volt. Schmidt 2012 és 2014 között a Red Bull Salzburg vezetőedzője volt, az osztrák klubnál együtt dolgozott Gulácsi Péterrel is.

Mint ismert, az eindhoveni együttes decemberben menesztette Mark van Bommelt. A mostani idény végéig Ernest Faber vezeti a csapatot.

A PSV 26 fordulót követően 49 szerzett ponttal a 4. helyen áll az Eredivisie-ben. Az éllovas Ajax előnye hét pont – ráadásul az amszterdamiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Mint ismert, az eindhoveni együttes decemberben menesztette Mark van Bommelt. A mostani idény végéig Ernest Faber vezeti a csapatot.

A PSV 26 fordulót követően 49 szerzett ponttal a 4. helyen áll az Eredivisie-ben. Az éllovas Ajax előnye hét pont – ráadásul az amszterdamiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

PSV on Twitter

Met trots presenteren we onze nieuwe hoofdtrainer. #ErIstHier




Legfrissebb hírek

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Gulácsi a top tízben, de Pécsi Ármin is előkelő helyen egy statisztikai mutatóban

Minden más foci
2025.04.09. 11:08

Lőw Zsolt a győztes bajnoki bemutatkozás után: „Van még hová fejlődni”

Német labdarúgás
2025.04.06. 08:02

Egy piros lap, két kapushiba, négy gól – Lőw Zsolt megnyerte első bajnokiját a Leipzig vezetőedzőjeként

Német labdarúgás
2025.04.05. 17:29

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
2025.03.25. 10:22

Olvasóink visszatennék a kapuba Gulácsi Pétert – kérdés, védhet-e

Magyar válogatott
2025.03.20. 13:08
Ezek is érdekelhetik