Sion: szerződésbontás kilenc játékossal, az exarsenalosokkal is

Vágólapra másolva!
2020.03.21. 18:09
null
Johan Djourou is távozott (Fotó: AFP)
Az FC Sion labdarúgócsapata megnevezte azt a kilenc játékost, akivel azonnali hatállyal felmondta a szerződését. Korábban már jeleztük a szerződésbontás tényét, azóta pedig már az is ismert, kikről van szó.

 

A héten a Blick című napilap arról írt, hogy Christian Constantin, az egyesület elnöke „nyomós okokra” hivatkozva, a futballisták „magas fizetése miatt” felbontotta több játékosának a szerződését, amiről értesüléseik szerint előzetesen nem tájékoztatta őket.

A klub honlapja később megnevezte azt a kilenc érintettet – köztük az Arsenal volt játékosait, Alexandre Songot és Johan Djourout, valamint a Fulham korábbi középpályását, Pajtim Kasamit –, akik nem egyeztek bele abba, hogy az egyesület egy ideig ne fizessen nekik bért.

A klub közleménye kiemelte: a liga tájékoztatása alapján munkáltatóként lehetőségük van arra, hogy a határozott időtartamra kötött szerződéseket részlegesen felfüggesszék. Hozzátették: az első csapat játékosait, valamint az összes alkalmazottat értesítették arról, hogy kedd délután videokonferencia keretében kapnak tájékoztatást. Kiemelték: a keretnek csak kis része kapcsolódott be a megbeszélésbe.

A Sion 23 fordulót követően a nyolcadik helyen áll a tízcsapatos svájci élvonalban, amelyet március elsején határozatlan időre felfüggesztettek, miután a kormány a koronavírus-járvány miatt betiltotta az ezer főnél nagyobb rendezvényeket.

Legfrissebb hírek

A svájciak vezetnek a németek ellen!

Foci Eb 2024
2024.06.23. 21:30

Jól szervezett vonulás az utcán, széteső játék a pályán

Foci Eb 2024
2024.06.16. 11:06

Murat Yakin: Az első félidőben megleptük a magyar válogatottat

Foci Eb 2024
2024.06.15. 18:40

Yakin nem akar emlékezni a Fradi elleni vereségre – megesznek minket, mint a gulyást?

Foci Eb 2024
2024.06.14. 20:26

Leonidas Stergiou az NS-nek: Jól ismerem a Bundesliga magyar légiósait

Foci Eb 2024
2024.06.10. 21:09

Murat Yakin: Breel Embolót nem tudjuk klónozni

Foci Eb 2024
2024.06.09. 19:02

„Nagelsmann március nyertese”; „Magyarország ellen a jó játék önmagában nem elég”

Foci Eb 2024
2024.03.27. 14:12

„180 milliós központ és nincs elég hely az újságíróknak” – német „gondok” a hollandok elleni meccs előtt

Foci Eb 2024
2024.03.26. 13:41
Ezek is érdekelhetik