Hitzfeld mágus és az ő dortmundi varázslói

A közönségszavazat győztese az 1909-ben alapított Borussia Dortmund lett, és egyáltalán nem véletlenül. A fekete-sárga alakulat az ötvenes évekre a legjobb német csapatok közé emelkedett, első országos bajnoki címét 1956-ban nyerte meg, majd az 1963-ban megalakult Bundesliga első mezőnyébe is bekerült, mint a régi formátum utolsó aranyérmese. Fénykorát a kilencvenes években élte.

KUPAHŐSÖK

Pedig előtte is olyan remek játékosok keresték ott a kenyerüket, mint a világbajnok támadó, Frank Mill, a különc kapus, Eike Immel, az elpusztíthatatlan Mirko Votava, az Európa-bajnok Horst Hrubesch és Thomas Helmer, valamint Michael Rummenigge és egy bizonyos Bernd Storck; és a nyolcvanas évektől olyan légiósokat vásároltak, mint az izlandi Atli Edvaldsson és Magnús Helgi Bergs, a román Marcel Raducanu, az argentin karmester, Leonardo Rodríguez, a szovjet-orosz bekk, Szergej Gorlukovics, a skót középpályás, Murdo MacLeod, a svájci védőfejedelem, André Egli vagy a dán Flemming Povlsen. A klub azonban nem ekkor élte a fénykorát. A Bundesliga előtti bajnoki címet két évre rá követte az első Német Kupa-arany, ezt egy KEK-sikerrel koronázták meg – a fináléban a Liverpoolt felülmúlva –, majd innentől 1989-ig már csak egy aranyérmet nyert a Borussia: egy újabb Német Kupát. Akkor a De Beer – Kutowski, Kroth, Helmer, MacLeod – Breitzke (Lusch, 73.), Zorc, A. Möller, M. Rummenigge – Dickel (Storck, 77.), Mill csapattal verte meg a Werdert. A következő nagy siker az UEFA-kupa megnyerése lehetett volna 1993-ban, de a Juventus mind a kétszer győzött (Dortmundban 3–1-re, Torinóban 3–0-ra).

ÚJ KORSZAK

Ez már egy teljesen új Dortmund volt, és nemcsak azért, mert Stefan Reuter, Gerhard Poschner és Stéphane Chapuisat is a fedélzeten volt, és nem is azért, mert látványosan nem vált be az új védelem (Knut Reinhardt, Michael Lusch, Ned Zelic, Bodo Schmidt, Michael Schulz, Thomas Franck és Uwe Grauer voltak a tagjai), hanem azért, mert ekkor már a nagy Ottmar Hitzfeld ült a kispadon. Aki játékosként svájci légióskodása közben eljutott a VfB Stuttgartig és néhány olimpiai válogatottságig (itt a csatársorban Uli Hoeness volt a párja), majd 1983-ban az edzői pályára lépett Svájcban, a Dortmundhoz a Grasshoppers éléről került. És tehetséges edzőből ikonikus edző lett: a „Babaarcú Gyilkost”, Chapuisat-t még Svájcból ismerte, előtte a csatár fél évet töltött Uerdingenben, és holmi 1.2 millió mai euróért vette meg őt a BVB. A következő nyár nagy érkezője Reuter lett, a télen Matthias Sammer érkezett, és velük egy új stratégia. A nyolcvanas évek végén kezdődött a még NSZK-beli labdarúgók kiáramlása a fénykorát élő Serie A-ba, ahol nagyságrendekkel magasabbak voltak a bérek. Érdekes módon kevesen állták meg ott a helyüket, Reuter egy évet bírt a Juventusban, az NDK-s születésű, de Olaszországba már Stuttgartból kikerülő Sammer fél évet az Interben, amelynek hárommillió eurójába került ez a kis liezon, és a Dortmund szívesen nyújtott menedéket a Serie A-ból hazavágyóknak. Hitzfeld bátran igazolt ismeretlen vagy szokatlan vidékekről is, Zelic például Ausztráliából érkezett, a klubban összesen 120-szor szerepelt, az orosz Vlagyimir But a Csernomorec Novorosszijszktől, a ghánai Mallam Yahaya a Torinótól, a cseh Patrik Berger a Slavia Prahától (még az 1996-os Európa-bajnokság előtt) jött, míg a nagy Toni Schumachert 1996-ban azok után szerződtette vészkapusnak, hogy 1992-ben visszavonult a Bayern Münchentől – és a kapusedzőként dolgozó, kissé őrült német néhány percre még pályára is lépett a Bundesligában, negyvenéves korán túl.

DÖCÖGŐS

Hiztfeld egy bajnoki ezüsttel nyitott az előző idényben a 10. pozícióban záró Dortmund élén, a bajnoki ezüstcipős Chapuisat és a „kis” Rummenigge nagy idényében, de csak az utolsó fordulóban dőlt el a Salátástál sorsa (amely a VfB Stuttgarté lett), majd következett az UEFA-kupa-döntő éve a várható visszaeséssel (bajnoki 4. hely). Aztán érkezett a nyáron a Laziótól Karl-Heinz Riedle, a Schalkétől a védekező szakember Steffen Freund, aki hamarosan a válogatottból is kihagyhatatlan lett – ehhez képest csalódás az újabb 4. hely és a hazai kupakudarc (ez utóbbihoz hozzászokhattak, Hitzfeld idején egyébként sem sikerült nyerni ebben a sorozatban), az UEFA-kupától pedig kora tavasszal eltanácsolta őket az Inter. Hitzfeld értett a szóból: a Juventustól olcsón megszerezte a karmester Andreas Möllert és a védő Júlio Césart, mellé érkezett még a szürke eminenciás Martin Kree is. Csak ők hiányoztak, ugyanis a Dortmund a csatárok gyengébb teljesítménye ellenére (Chapuisat súlyos sérülést szenvedett) is elvette a Bayerntől a bajnoki címet. A csapatkapitány, Michael Zorc 15, Möller 14 gólig jutott a Bundesligában, a gólkirály – holtversenyben – 20 találattal a Mönchengladbach csatára,Heiko Herrlich lett, őt gyorsan meg is vették. Az UEFA-kupa elődöntőjében ismét kibabrált velük a Juventus, s a vezetőség, már a Bajnokok Ligája miatt is, alaposan a kassza mélyére nézett: a Juventustól minden idők egyik legjobb hátvédje, Jürgen Kohler (aki utolsóként hagyta el a Serie A-t a német klasszisok közül), az Intertől a mindig is alábecsült uruguayi varázsló, Rubén Sosa jött, Bergert már említettük, a védelem szélére Carsten Wolters érkezett, majd a télen szinte ingyen a FreiburgrólJörg Heinrich, aki bejátszotta a pálya teljes bal oldalát, majd magát a válogatott kezdőjébe.

ÚJABB POFON A BAYERNNEK…

Ilyen állománnyal sikerült a címvédést, a második Bayernre hat pontot verve, meglett a hazai Szuperkupa Stefan Effenberg Mönchengladbachja ellen, de a Német Kupát szokás szerint félvállról vették – komolyabb kudarcnak számított, hogy a BL-ben a csoportkör után az Ajax azonnal kiütötte őket. Hitzfeld az előző nyáron azt tűzte ki célul maguk elé, hogy a legjobb nyolc közé jussanak a BL-ben, ez sikerült is… Nem tett jót a csapatnak a sérülésjárvány mellett az sem, hogy a Bayern által csábított Sammer folyamatosan és a nyilvánosság előtt kritizálta edzőjét.

Hitzfeld mérgében szélnek eresztett néhány be nem vált játékost, közöttük Bergert és Sosát is, és tovább erősítette a védelmet és a középpályát: a Paulo Sousa, Paul Lambert tengely telitalálatnak bizonyult,s az osztrák szűrő, a loboncos hajú Wolfgang Feiersinger sokat játszott az éppen sérült csillagok helyén. Nem vált be hosszú távon a válogatott René Schneider és az északról jött két támadó, a skót Scott Booth és az amerikai Jovan Kirovski sem. Igen fájdalmas volt a bajnoki bronzérem (negatív idegenbeli mérleggel!) és az a tény, hogy már augusztusban kiestek a Német Kupából, ráadásul a Wattenscheid ellen, de kit érdekelt ez már 1997 tavaszára?!

…MAJD VISSZAVÁGÁS A JUVENTUSNAK!

Ugyanis a Dortmund felült Európa tetejére, a döntőben ráadásul a régi mumus Juventusnak visszavágva. Pedig rosszul indult a BL-idény, az első hazai mérkőzésen 48 ezren fütyülték ki a csapatot, amely később sem játszott túl szépen, főleg, amikor Sammer sérült volt. De azért sikerült győzni akkor a Widzew Lódz ellen, azután az Atlético Madrid mögött továbbjutni, és az Auxerre, a Manchester United és a Juventus sem volt áthághatatlan akadály. A fináléban a Klos – Kohler, Sammer, Kree – Reuter, Lambert, Paulo Sousa, Möller (Zorc, 89.), Heinrich – Riedle (Herrlich, 67.), Chapuisat (Ricken, 70.) csapatot játszatta Hitzfeld, és mint láthatjuk, beküldte a végén Zorcot, hogy az átvegye a trófeát. Ne feledjük, Kohler, Möller, Júlio César, Reuter és Paulo Sousa is a torinóiaktól került akkori csapatához. Remek volt az a Juve (Peruzzi, Ferrara, Montero, Deschamps, Di Livio, Jugovics, Zidane, Vieri, Boksic, csereként Del Piero, utóbbi gólt szerzett), Riedle két gólt vágott, de mégsem ő volt a hős, hanem a csereként beállva szinte azonnal, 16 másodperc elteltével csodagólt szerző Ricken.

KORSZAKALKOTÓ TALÁLAT

Aki húszéves volt, de már 1993 őszén felkerül néhány mérkőzésre a nagyokhoz, akkor tavasszal az Auxerre és a Manchester United ellen fontos gólt szerzett, az angoloknak betalált a mára elfeledett René Tretschok is.„Mintha transzban lettem volna az egész mérkőzésen” – emlékezett vissza később a mindig is értékén alul megbecsült fejeskirály, egyébként nem túl jó idénye végén megtáltosodó Riedle. „Csalódott voltam, hogy csak a kispadon kezdek, mert előtte fontos gólt szereztem a sorozatban. Hetven perce figyeltem a játékot a kispadról, és észrevettem, hogy Peruzzi folyamatosan kint állt. Herrlichnek mondtam is, ha pályára lépek, az első dolgom az lesz, hogy kapura lövök, nem számít, hogy honnan. Elméletben egyszerű, kivitelezni nehezebb volt. Tízből kilenc próbálkozás nem sikerült volna. De az enyém bejött. Erről szólnak a nagy meccsek!” – nyilatkozta később Ricken, aki elárulta, hogy Hitzfeld előre közölte vele, hogy van esélye csereként pályára lépni. Legendássá lett Marcel Reif kommentátor is: „És Lars Ricken lép pályára, az ember, aki fontos gólt szerzett Auxerre-ben és Manchesterben is. Möller, Ricken, Ricken, ráemeli... Igeeeeeeeen! Öt másodperce van pályán, öt másodperce… Lars Ricken! A Grimm-testvérek forognak a sírjukban, micsoda elképesztő történet! Hihetetlen! Öt másodperce van a gyepen, húszat ha lépett, briliáns passz Möllertől és aztán az egyetlen lehetséges módon gólt szerez ebből Ricken. Szavakkal le sem lehet ezt írni, legendák születtek, és önök a szemtanúi ennek. Három-egy, micsoda őrült meccs, micsoda őrült meccs…”. Amelyet nem mellékesen Münchenben rendeztek, sPuhl Sándor vezette.

A SIKER ALAPJAI

A Dortmund anyagilag is megerősödött a kilencvenes évek közepére: Hitzfeld számított egy időben a Bundesliga legjobban fizetett edzőjének, hárommillió márkás alapbérrel (Otto Rehhagel kétmilliót kapott Münchenben), Gerd Niebaum elnöknek nagy szerepe volt ebben – és abban, hogy rendre ki tudta békíteni az egy csárdában duhajkodó dudásokat, és rendre visszaverte a sztárjait csábítgató Bayernt. Niebaum taktikája érdekes volt: aki csak a kispadon ült, vagy a nagyobb játékosok közül csak a lelátón, az is megkapta a teljes prémiumot, ezzel is sok lázadozást és „kibeszélést” megelőzött. 1997-ben a Bundesliga kereseti listáját Sammer vezette 6.5 millió márkás éves fizetéssel, Möller (6.1), Reuter (4.5) és Paulo Sousa (4.3) előtt, mögöttük Klinsmannt (Bayern, 4.25) Júlio César (4) és Riedle (3.5) követte. Az egész ligában 86-an kerestek évi egymillió fölött, közöttük Chapuisat (2.5), Freund (2), Herrlich (1.7), Zorc (1.5), Heinrich (1.4), Schneider (1.2) és Klos (1.2). Nagyon fontos volt, hogy Hitzfeld tavaszra végre a teljes keretből válogathatott, sokszor alig volt 11 épkézláb játékosa, egy Schalke elleni rangadóra például hárman is az ifiből kerültek fel a kezdőbe. A nagy idényre 62 millió márkáért 42 ezresről 55 ezresre bővítették a Westfalenstadiont, mert már évek óta gyakorlatilag órák alatt elfogytak a bérletek. A BVB költségvetése százmillió márka fölötti volt idényenként, ez euróban ma a fele, így kell tekinteni a többi összegre is.

A LEGENDÁS KERET

A kapuból kirobbanthatatlan volt Klos (cseréje, De Beer összesen 14 percet kapott), kész csoda, hogy soha nem volt felnőttválogatott, a Kicker szerint abban az idényben ő volt a csapat második legjobbja! Az egész Bundesligáé meg Kohler: a neve szenet jelent, de inkább acélra emlékeztetett a megbízható, sokoldalú védő.Júlio César és Feiersinger mellett bevethető volt a megbízható emberfogó, Kree, ha Sammer egészséges volt, akkor ő söprögetett. Schneider nem sok sót evett meg, a veterán, még 1984-ben megszerzett Günter Kutowski az idény közben távozott, de egyszer azért pályára lépett: hatvan percet játszott a Kaiserslautern ellen – tizenegyesrúgásokkal – megnyert Szuperkupa-döntőn. A védelem vagy a középpálya jobb oldalán Reuter volt a főnök, de Wolters és az akkor 21 évesSteinar Pedersen is sokszor játszott, a másik oldal a klasszikus németes stílusban küzdő Reinhardt felségterülete volt, ha Heinrich középre húzódott. Szűrőkből valóságos túltengés volt: Freund sokszor volt sérült, Sammer vagy itt, vagy a védelemben szerepelt, Paulo Sousa a csapat gerincévé vált, pedig sokat volt sérült. „Sammer nélkül olyan a csapat, mintha kiszakították volna a szívét” – mondta egyszer Möller, rendbe téve a csapaton belüli rangsort.

Zorcot Hitzfeld 1996-ban majdnem kiutálta a keretből, de a csapatkapitány élete legjobb játékával és roppant fontos gólokkal vágott vissza, utolsó előtti (!) idényében 9 gólt szerzett, 3 gólpassz mellett. A skót Lambert is kikopott már sokak emlékéből, de fénykorát élte akkor, a BL-döntőben levette a pályáról Zidane-t, abban az idényben 43-szor lépett pályára, s az első brit lett, aki nem angol csapattal nyert BEK-et vagy BL-t. Paulo Sousa sokat volt sérült, ő ugyebár az előző kiírásban a Juventusszal nyert BL-t. „A diadal után hatszázezer ember ünnepelt bennünket, holott a rajtnál senki sem gondolta volna, hogy miénk lesz a trófea, de én az átigazolásom napjától bíztam a sikerben. Tudatosan döntöttem úgy, hogy az Arsenal és több másik érdeklődő klub helyett a Dortmundot választom, mert az átigazolásom előtt a BL-ben és az UEFA-kupában is játszottam ellene, tapasztaltam, milyen jelentős egyesület. Amikor a klub bemutatott a sajtónak, az újságírók megkérdezték tőlem: miért jöttem Dortmundba? Azt válaszoltam, hogy BL-t nyerni. Emlékszem a kamerás fickó mozdulatára. Felnézett a masina mögül, olyan arckifejezéssel, mintha nem lennék normális.”

VARIÁCIÓK ZSENIKRE

A középpálya összes posztján bevethető volt Tretschok, akinek később már nem ment annyira, de akkor nyolc kanadai pontig jutott. A fő játékszervező Möller hat gólig és 19 gólpasszig, helyettesei közül az orosz But 452 perc alatt egy gólig, Ricken 2377 perc alatt hat gólig és harmadannyi asszisztig. Perceket kapott csak a ghánai Mallam, a teljes Szuperkupa-meccset Dennis Weiland, és a sérülései miatt hamarosan visszavonuló Frank Riethmann is szerepelt néhányszor. A csatársorban nem volt vita, mert ritkán volt teljesen fitt egyszerre a három ék. „Chappi” 25, Herrlich 13, Riedle 14 kanadai pontig jutott, a két fiatal szélső, Kirovski és Christian Timm összesen kettőig. Említsük meg mindenképpen az üstökösként induló, villámléptű ghánai éket, Ibrahim Tankót, ő két gólt és két gólpasszt tett hozzá a közöshöz, alig 18 esztendősen (később ő is elkallódott). Hitzfeld sok kritikát kapott a 3–5–2-es felállásért, de a mester szerint azzal a kerettel nem is lett volna szabad mást játszani. Karrierje legkockázatosabb döntésének egyébként azt nevezte, amikor Sammert kezdette a BL-döntőben az addig remeklő Feiersinger helyett, sőt az osztrákot a kispadra sem nevezte a gólerős Tretschok miatt (akkoriban a BL-be csak öt cserejátékost lehetett nevezni).

NEM ILYEN LOVAT AKARTAK

Nagy hibát követtek el a vezetők a nagy siker után: a nyáron csak egy csatár érkezett, de ő sem világklasszis (Harry Decheiver az Utrechttől), majd a télen a Serie A-ból egy bekk (Manfred Binz), eladták a Paulo Sousa, Lambert, Riedle, Tretschok négyest, miközben egy teljesen új edző teljesen új taktikáját kellett volna megvalósítani, ugyanis Hitzfeld sikerei csúcsán váratlanul távozott, sportigazgató lett, és a Parmában bizonyító Nevio Scala lett az új beosztottja. Az olasz mester hamar összeveszett a sztárokkal, Möllert például visszavont csatárként játszatta Herrlich vagy Chapuisat mögött, de erről később letett, ugyanis a csapat a 10. fordulóra a tabella 16. helyén állt! Az új idényben egy dolognak örülhettek csak: a Cruzeiro ellen elnyerték a Világkupát, de a bajnokságban szégyenszemre a 10. helyen végeztek, míg a BL-ben az elődöntőben jobb volt a későbbi győztes Real Madrid. Michael Skibbe lett Scala utóda, és néhány héten belül távozott Heinrich, Freund, Klos, Júlio César, Reinhardt és Booth. Zorc, Sammer és Kree visszavonult, azaz amilyen nagy szökkenéssel Európa tetejére ugrott a Dortmund, ugyanolyan gyorsan el is tűnt onnan.

MAJDNEM SZÉTESTEK

„Az eddig elértek Miki egerek ahhoz képest, ahol majd 2000-ben leszünk!” – mondta a BL-arany idején Niebaum, és maximálisan igaza lett. Az ezredfordulón tőzsdére ment a BVB, elsőként a német futballklubok közül, 2002-ben újra bajnok lett, majd összezuhant a csapat, egy év múlva már a Bayern adott kölcsön kétmillió eurót az azonnali csőd elkerülésére, és el kellett adni a Westfalenstadiont is… Szerencsére Hans-Joachim Watzke megmentette a csődtől az egyesületet, s Michael Zorc sportigazgatóként példaértékű klubot épített fel. De ez már egy egészen új Grimm-mese…

JÖTTEK-MENTEK, 1991–2000
A legfontosabb átigazolások

1991
Érkezett: Chapuisat (Uerdingen, 1 350 000 mai euró), B. Schmidt (Unterhaching, 50 000), Reinhardt (Leverkusen, 1 400 000)
Távozott: R. Nikolic (St. Pauli, 200 000)

1992
Érkezett: Sammer (Inter, 4 250 000), Reuter (Juventus, 2 100 000), Tretschok (Hallescher FC, ingyen), Zelic (Sydney Olympic FC)
Távozott: Helmer (Bayern, 3 750 000), Wegmann (Duisburg), Gorlukovics (Uerdingen)

1993
Érkezett: Riedle (Lazio, 4 500 000), Freund (Schalke, 1 500 000), L. Rodríguez (Atalanta), Ricken (Dortmund U19)
Távozott: M. Rummenigge (Urava Reds, 1 750 000), Karl (Manchester City)

1994
Érkezett: Möller (Juventus, 4 600 000), Júlio César (Juventus, 1 250 000), Kree (Leverkusen, 600 000), But (Csernomorec Novorosszijszk, i.)
Távozott: Poschner (VfB Stuttgart, 1 000 000), Schulz (Bremen, 750 000), Mill (F. Düsseldorf, 125 000), L. Rodríguez (Atalanta)

1995
Érkezett: Herrlich (Mönchengladbach, 5 500 000), Kohler (Juventus, 2 600 000), Rubén Sosa (Inter, 1 400 000), Heinrich (Freiburg, 1 200 000), Berger (Slavia Praha, 900 000), Tanko (Dortmund U19)
Távozott: Zelic (Queens Park, 1 400 000), Povlsen (visszavonult)

1996
Érkezett: Paulo Sousa (Juventus, 3 600 000), R. Schneider (Hansa Rostock, 2 300 000), Feiersinger (Casino Salzburg, 650 000), Booth (Aberdeen, i.), Kirovski (Manchester United, i.), Lambert (Motherwell, i.)
Távozott: Berger (Liverpool, 3 500 000), B. Schmidt (1. FC Köln, 400 000), Rubén Sosa (Logronés, i.)

1997
Érkezett: Binz (Brescia, i.), Decheiver (Utrecht)
Távozott: Paulo Sousa (Inter, 7 600 000), Lambert (Celtic, 2 900 000), Riedle (Liverpool, 2 500 000), Tretschok (1. FC Köln, i.)

1998
Érkezett: B. Salou (Duisburg, 4 200 000), Lehmann (Milan, 4 000 000), Dede (Atlético Mineiro, 3 300 000), Barbarez (Hansa Rostock, 1 100 000), Sztevics (1860 München, 800 000), Nijhuis (Urava Reds, 500 000), Hässler (Karlsruher SC, i.), Nerlinger (Bayern München, i.)
Távozott: Heinrich (Fiorentina, 12 600 000), Freund (Tottenham, 1 130 000), Klos (Rangers, 1 030 000), Reinhardt (Nürnberg, i.), Júlio César ( Panathinaikosz), Zorc (vv.), Sammer (vv.), Kree (vv.)

1999
Érkezett: Wörns (PSG, 6 750 000), Evanilson (Cruzeiro, 6 500 000), Ikpeba (Monaco, 6 000 000), Bobic (VfB Stuttgart, 5 750 000), G. Reina (Bielefeld, 2 200 000), Kapetanovic (Wolfsburg, i.)
Távozott: B. Salou (Frankfurt, 3 600 000), Chapuisat (Grasshoppers, 650 000), Hässler (1860 München, i.), R. Schneider (Hansa Rostock, i.), Binz (Kickers Offenbach, i.), Decheiver (vv.)

2000
Érkezett: Rosicky (Sparta Praha, 14 500 000), Oliseh (Juventus, 7 500 000), Heinrich (Fiorentina, 4 100 000), C. Metzelder (Münster, 200 000)
Távozott: Barbarez (Hamburg, 1 800 000), But (Freiburg, 500 000), Tanko (Freiburg, i.), Feiersinger (LASK, i.), Möller (Schalke, i.), Kirovski (Sporting CP)