DAC: Bernd Storck lehet a dunaszerdahelyiek vezetőedzője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 10:21
null
Bernd Storck is a DAC edzőjelöltjei között lehet (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Sajtóértesülés szerint a korábban a magyar labdarúgó-válogatottat is irányító Bernd Storck jelölt a dunaszerdahelyi DAC vezetőedzői posztjára.

 

Az 57 esztendős német szakember 2015-ben sportigazgatóként kezdett el dolgozni Magyarországon, később az U20-as és a felnőttválogatottnak volt a kapitánya. Storck irányította a magyar együttest a 2016-os Európa-bajnokságon.

Bernd Storck az elmúlt két évben Belgiumban dolgozott. Az Eppel Mártont is foglalkoztató Cercle Bruges kispadjára tavaly októberben ült le, ám a klub áprilisban bejelentette, nem hosszabbítja meg a tréner lejáró szerződését. Storckot szóba hozták a francia AS Monacóval, valamint Bölöni László klubjával, a Royal Antwerppel és a Budapest Honvéddal.

Szerdán pedig a bumm.sk számolt be arról, hogy információja szerint Storck neve is felvetődött a DAC-nál.

A dunaszerdahelyi együttest január óta Hélder Cristóvao vezeti. A portugál edzővel a DAC négy bajnoki mérkőzéséből egyet sem nyert meg, háromszor ikszelt, egyszer kikapott.

Mint megírtuk, a Nemzeti Sport úgy tudja, Bölöni László is jelölt a DAC vezetőedzői posztjára.

A felvidéki gárda a harmadik helyen áll a szlovák első osztályban. A bajnokság legkorábban június elején folytatódhat a koronavírus-járvány miatt.

Legfrissebb hírek

HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

Kézilabda
2025.03.22. 21:54

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Tuboly Máté: Így teljes a nemzeti ünnep!

Minden más foci
2025.03.16. 11:56

A Dunaszerdahely megnyerte a cseh-szlovák női kéziligát

Kézilabda
2025.03.15. 22:08

Ramadan duplázott, ismét győzött a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.03.15. 20:00

Már szombaton bajnok lehet a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.03.14. 16:39
Ezek is érdekelhetik