Eurofutball: a Sahtar megint megverte a Dinamót, küszöbön az újabb bajnoki cím

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.31. 20:07
null
A Sahtar-játékosok boldogsága érthető, nagyon közel kerültek az újabb bajnoki címhez (Fotó: Twitter/FC Shakhtar)
A Sahtar Doneck 3–1-re legyőzte a Dinamo Kijevet az ukrán fővárosban a helyi labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának második körében, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követő első fordulóban, ezzel (újabb) nagy lépést tett sorozatban a negyedik bajnoki címe felé, hiszen már 16 pont az előnye a második helyezett Zorja előtt.

 

A kijevi mérkőzésen – melyen a Sahtar volt a pályaválasztó – a fővárosiak szerezték meg a vezetést a 38. percben, ám a donecki együttes Marlos duplájával, valamint honfitársa, a 19 esztendős Marcos Antonio góljával fordított.

A Sahtar ebben az idényben mindháromszor megverte a Dinamót a bajnokságban, tavaly augusztusban 2–1-re, míg novemberben 1–0-ra nyert, a kupában és a Szuperkupában azonban a kijevi alakulat jött ki győztesen a két csapat párharcából. A két rivális ebben a szezonban még egyszer, július 4-én is összecsap egymással.

Az ukrán bajnokság rájátszásából még nyolc forduló van hátra, a Sahtar előnye 16 pont az első helyen, a Dinamo Kijev pillanatnyilag csak a negyedik.

Fehéroroszországban a BATE Boriszov egy első félidei tizenegyesgóllal 1–0-ra legyőzte az Iszlocs Minszket, ezzel három pont fórra tett szert a tabella élén, miután a második Energetik BGU botlott a hétvégén.

UKRÁN BAJNOKSÁG
FELSŐHÁZ, 2. FORDULÓ
Sahtar Doneck–Dinamo Kijev 3–1

LENGYEL BAJNOKSÁG
27. FORDULÓ
Wisla Plock–Korona Kielce 1–4
Cracovia–Jagiellonia 0–1
Lechia Gdansk–Arka Gdynia 4–3

FEHÉROROSZ BAJNOKSÁG
11. FORDULÓ
Energetik BGU–Vityebszk 3–3
BATE–Iszlocs Minszk 1–0
Ruk Breszt–Dinamo Breszt 1–4

CSEH BAJNOKSÁG
26. FORDULÓ
Teplice–Opava 2–2
Bohemians 1905–Ceské Budejovice 3–2
Karvina–Sparta Praha 1–4

Legfrissebb hírek

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40

Golovin Vlagyimir: Vannak olyanok, akikre továbbra is figyelnünk kell

Kézilabda
2025.03.08. 18:09

Majdnem húsz góllal nyert a magyar női kéziválogatott Ukrajna ellen

Kézilabda
2025.03.08. 15:44

Az ukránokat fogadja a megfiatalított magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2025.03.08. 11:09

Zárt kapus meccsen 13 góllal nyertek női kézilabdázóink Ukrajna ellen

Kézilabda
2025.03.06. 20:12
Ezek is érdekelhetik