Afrika-kupa: a koronavírus miatt elhalaszthatják a jövő évi tornát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 14:50
A januári Afrika-kupa elhalasztása is terítékre kerülhet a kontinentális szövetség (CAF) vezetőségének jövő heti ülésén.

A tornára január 9. és február 6. között kerülne sor Kamerunban, de a koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb veszélybe kerül a rendezés. A selejtezősorozat még messze nem zárult le, és nagyon kevés idő marad a pótlásokra, mert válogatott mérkőzéseket a tervek szerint november előtt nem rendeznek Afrikában.

A CAF végrehajtó bizottsága kedden tart online-megbeszélést, ezen határozhat többek között arról is, hogyan fejeződik majd be a kontinens két nemzetközi kupasorozata, a BL és az Afrikai Konföderációs Kupa, melynek küzdelmei az elődöntőnél szakadtak félbe. Ami az Afrika-kupa selejtezőjét illeti, a maradék négy forduló mérkőzéseit ugyan októberre és novemberre be lehet ütemezni, de így a 2022-es világbajnokság csoportkörös selejtezőjének rajtját halasztani kell. A versenynaptárt az is sűrítheti, hogy a jelenlegi bajnoki idényt a legtöbb országban félbeszakították, így a következő szezon a pótlások után a szokásosnál később indulhat majd.

A CAF egyik elöljárója a Reutersnek azt mondta, lehetséges, hogy egy évvel elhalasztják az Afrika-kupát. Ugyanakkor Abdelmunaim Bah, a kontinentális szövetség főtitkára a múlt héten újságíróknak még amellett foglalt állást, hogy a legjobb választás továbbra is a jelenlegi időpont lenne.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

A helyzet súlyos – világgá kürtölték keserűségüket a kameruni válogatott játékosai

Minden más foci
2025.03.25. 12:48

Vb 2026: Kamerun nem bírt Eswatinivel, Madagaszkár kiütéssel nyert

Foci vb 2026
2025.03.19. 19:29

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Megvan a DNS-teszt eredménye – kiderült, milyen felmenőkkel rendelkezik Vinícius

Minden más foci
2024.11.20. 11:26

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Féléves eltiltást kapott Samuel Eto'o

Minden más foci
2024.09.30. 20:17

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40
Ezek is érdekelhetik