Ausztrália: továzott Brisbane-ből a járvány miatt a liverpooli legenda

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 10:41
null
A járvány miatt távozott (Fotó: AFP)
Hivatalos honlapján jelentette be az ausztrál élvonalban szereplő Brisbane Roar FC, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult vészhelyzet miatt megválik a klub a vezetőedzőjétől, a korábbi angol válogatott támadótól, Robbie Fowlertől.

A Liverpoolnál legendának számító 26-szoros angol válogatott csatár tavaly áprilisban lett az ausztrál élvonalban szereplő Brisbane Roar vezetőedzője, amellyel olykor meglepő eredményeket is elért – amikor a pandémia miatt márciusban félbeszakították a bajnokságot Ausztráliában, a csapattal 22 forduló után a negyedik helyen állt.

A bajnokság márciusi félbeszakításakor azonban Fowler – és segítője, Tony Grant– hazautazott Angliába a családjához, és azóta sem tért vissza, így a Brisbane Roar hétfőn hivatalos honlapján tudatta, megszűnt a vezetőedző és asszisztense munkaviszonya.

„Nagyon köszönjük Robbie-nak és Tonynak az elvégzett munkájukat, amivel stabilitást adtak a csapatnak. Fowlerék nagyon sok ausztrál fiatalt építettek a csapatba. Nagyon sajnáljuk, hogy a járvány aláásta a közösen szőtt terveinket, de természetesen megértjük és elfogadjuk, hogy a család a legfontosabb számukra” – áll a klub hivatalos közleményében.

Fowler 1993-tól nyolc évig szerepelt a Liverpoolnál összesen 369 mérkőzésen, amelyeken 183 gólt szerzett, s egyszer FA-kupát, kétszer Ligakupát, egy alkalommal UEFA-kupát és egyszer európai Szuperupát nyert a klubbal. Játékos-pályafutása végén Ausztráliában is futballozott, tavaly áprilisban ült le a Brisbane Roar kispadjára.

Legfrissebb hírek

PL: Arsavin-mesternégyes, Firmino-tripla – a Pool–Arsenal legjobb teljesítményei

Angol labdarúgás
2023.12.21. 13:23

Edzősors: hiába a remek szereplés, menesztették Fowlert a szaúdi másodosztályból

Minden más foci
2023.10.27. 10:36

Edzősors: a szaúdi másodosztályban folytatja a Liverpool ikonja – hivatalos

Minden más foci
2023.06.29. 19:27

FFT: „Nem csinálnám újra a csíkfelszívós gólörömöt” – Robbie Fowler

Minden más foci
2021.02.12. 13:24

Labdarúgás: Indiában folytatja edzői pályafutását Robbie Fowler

Minden más foci
2020.10.09. 20:45

Liverpool: legendák, akik megérdemelték volna, de lemaradtak a PL-győzelemről

Angol labdarúgás
2020.07.19. 14:03

FFT: Sosem élveztem igazán a játékot az angol válogatottban – Robbie Fowler

Angol labdarúgás
2020.05.23. 18:16

Videó: az év tizenegyesgólja? Éppen átment a gólvonalon...

Minden más foci
2019.04.25. 13:00
Ezek is érdekelhetik