Koronavírus: július végén indul a kínai futballbajnokság

Vágólapra másolva!
2020.07.01. 09:55
null
Cannavaróék az újrakezdésre készülnek (Fotó: AFP)
A Kínai Labdarúgó-szövetség úgy döntött, július 25-én elrajtolhat az élvonalbeli bajnokság.

A pontvadászat februárban indult volna, ám a koronavírus-járvány miatt eddig nem lehetett megkezdeni a küzdelmeket. A szövetség szerdán jelentette be, hogy alapos mérlegelése után, a biztonsági szempontokat is vizsgálva az a határozat született, hogy két városban, Szucsouban és Talienben rendezik meg a bajnoki mérkőzéseket.

Mindkét városban nyolc-nyolc együttes játszik majd csoportkörös rendszerben. Az északkelet-kínai Talienben többek között a Fabio Cannavaro irányította címvédő, a Kuangcsou Evergrande szerepel majd, míg a Sanghaj mellett fekvő Szucsouban a tavalyi ezüstérmes Peking Guoan.

Az együtteseknek legkésőbb július 21-ig meg kell érkezniük a helyszínre, majd július 25-én kezdődnek a meccsek. A csoportkör végén az első négy-négy helyezett a bajnoki címért folytatja majd, az utolsó négy-négy pedig a kisesés elkerüléséért.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Magyar futballművész Kolumbiában

Népsport
2025.02.17. 12:06
Ezek is érdekelhetik