Európai Szuperkupa: Minden fronton versenyképesek leszünk – Rakitic

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 11:19
null
Ivan Rakitic (balra) főszerepet játszhat a budapesti meccsen (Fotó: Getty Images)
A Sevilla színeiben vághat vissza a münchenieknek a Barcelonától hat év után távozó Ivan Rakitic csütörtökön a Puskás Arénában.

 

A Barcelonától hat év után visszatérő Ivan Rakitic Budapesten, a Bayern München ellen játszhatja idénybeli első tétmérkőzését a Sevillában, és ha pályára lép a Puskás Arénában rendezendő európai Szuperkupa-mérkőzésen, ő lesz a spanyol csapat legnagyobb sztárja. Érdekesség, hogy a 32 éves középpályás eddig egyszer nyerte meg ezt a trófeát, 2015-ben éppen a Sevilla ellen győzött 5–4-re a katalánokkal. Reméljük, ezúttal is gólokban gazdag meccset látunk, mindenesetre a horvát játékos szerint az andalúziai együttes rengeteget erősödött azóta, amióta legutóbb ott futballozott.

„Teljesen más a mostani csapat, fejlődött a klub az utóbbi években, biztos vagyok benne, hogy minden fronton versenyképesek leszünk – idézte a világbajnoki ezüstérmes labdarúgót a Marca. – Remélem, velem sikerül még egy szinttel feljebb lépni, az a célom, hogy minden edzésen és meccsen bizonyítsam, számolhatnak velem, és jó döntés volt a szerződtetésem.”

A Bayern Münchenről kellemetlen friss emléket őriz: a kispadról nézte végig az augusztus 14-i BL-negyeddöntőt, amelyen a bajorok 8–2-re győzték le a Barcelonát. Magyarországon legutóbb tavaly márciusban lépett pályára, s arra a találkozóra sem gondol vissza szívesen. A Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőn Marco Rossi válogatottja Szalai Ádám és Pátkai Máté góljával 2–1-re nyert a későbbi csoportgyőztes horvátok ellen. Elnézve a németek pénteki, Schalke elleni bajnokiját (8–0), nem vagyunk róla meggyőződve, hogy a spanyolok sztárja elégedetten távozik a magyar fővárosból.

Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

Az Arsenal szemet vetett a Bayern München szélsőjére

Angol labdarúgás
2025.03.13. 13:27

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29
Ezek is érdekelhetik