Európai Szuperkupa: Neuer ismét bizonyította, ő a világ legjobb kapusa – Flick

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 00:55
null
Mind a két vezetőedző Manuel Neuert (jobbra) emelte ki (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Bayern München a Bajnokok Ligája után megnyerte az európai Szuperkupát is, miután a Puskás Arénában hosszabbításban 2–1-re megverte az Európa-liga aranyérmesét, a Sevillát. Az andalúziai együttes méltó ellenfele volt a német rekordbajnoknak, Manuel Neuer kétszer is óriási bravúrral hárított a 120 perc során. A történteket a főszereplők értékelték.

 

Ivan Rakitic, a Sevilla játékmestere is kalapot emelt a világklasszis kapus teljesítményét látva.

„Láthattuk, hogy mit is jelent Manuel Neuer a Bayern München számára – felelte a klubjában 150. mérkőzésén szereplő horvát labdarúgó a Sky Germany kérdésére. – Kétszer is döntő helyzetben védett, oroszlánrészt vállalt csapata győzelmében. Európa legjobb együttesétől szenvedtünk vereséget, de nem szomorkodhatunk, jól felkészültünk az idényre.”

Érthető, hogy Julen Lopetegui is csalódott volt a budapesti összecsapást követően.

„Mindig fáj hosszabbításban vereséget szenvedni – nyilatkozta a Sevilla vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Ugyanakkor büszkének kell lennünk magunkra, hiszen a Bajnokok Ligája előző idényében egyetlen csapat sem kényszerítette ráadásra a Bayernt. Többször közel jártunk a második gólunkhoz, ám a káprázatosan védő Manuel Neuer meghiúsította a terveinket. Sajnáljuk, hogy végül nem trófeával térünk haza Spanyolországba, de fantasztikus mérkőzést játszottunk. Emelt fővel távozunk.”

A sajtótájékoztatót az örömittas Hans-Dieter Flick zárta, aki az első idénybeli triplázását követően újabb serleget emelhetett magasba csapatával csütörtök este.

„Manuel ismét bizonyította, hogy ő a világ legjobb kapusa, szenzációsan védett – mondta a Bayern München 55 esztendős szakvezetője. – Már a találkozó elején tudtuk, hogy nehéz összecsapás vár ránk, de a Sevilla gólja után nehezen tértünk magunkhoz. A három cserémmel tudatosan vártam a hosszabbításig, új lendületet adtak a beálló labdarúgók. Javi Martínez megérdemelte, hogy hős legyen, mert elképesztő szíve van. Több poszton bevethető játékos, védőként és középpályásként is jól teljesít, és mint láthattuk, a kapu előtt is feltalálja magát. Szeretnék üzenni a szurkolóinknak, akik nem tarthattak velünk, maradjanak továbbra is biztonságban, és vigyázzanak az egészségükre!”

A mérkőzés összefoglalója

EURÓPAI SZUPERKUPA
BAYERN MÜNCHEN (német)–SEVILLA FC (spanyol) 2–1 (1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
Budapest,Puskás Aréna, 15 500 néző. Vezette: Taylor (angol)
Bayern München:Neuer– Pavard, L. Hernández (J. Martínez, 99.), Süle, Alaba (J. Boateng, 112.) – Goretzka (A. Davies, 99.), Kimmich – Sané (Tolisso, 70.), Th. Müller, Gnabry – Lewandowski. Vezetőedző: Hansi Flick
Sevilla:Bono – Jesús Navas, Diego Carlos, Koundé, Escudero – Jordán (F. Vázquez, 94.), Fernando, Rakitic (Óliver Torres, 56.) – Suso (Gudelj, 73.), L. de Jong (en-Nesziri, 56.), Ocampos. Vezetőedző: Julen Lopetegui
Gólszerző:
Goretzka (34.), J. Martínez (104.), ill. Ocampos (13. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Hansi Flick csapata mentalitását dicsérte a Barca madridi győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 08:42
Ezek is érdekelhetik