SZLOVÁK FORTUNA LIGA
6. FORDULÓ
DAC (Dunaszerdahely)–Ruzomberok (Rózsahegy) 3–2 (Kalmár 53., 59., Ramírez 57., ill. Almási 20., Kmet 62.)
Kiállítva: Müller (34.), ill. Boda (90.)
ÖSSZEFOGLALÓ
Szomorú látvány – szinte üres lelátók fogadták azt a szerencsés 819 dunaszerdahelyi szurkolót, aki elfoglalhatta helyét a Mol Arénában. A koronovírus-járvány miatti előírások alapján a stadionokba a játékosokkal, rendezőkkel együtt mindössze ezer ember lehetetett jelen.
#AdjátokVisszaAFocinkat feliratú óriási molinó volt kifeszítve az egyik szektor alján. Ez az üzenet az ország vezetésének szólt, amely logikus indok nélkül kitiltotta a szurkolókat a stadionokból. A bejelentett elképzelések alapján október 1-től ez az ezres szám kétszázra csökken. Még ott is, ahol kevés a fertőzött, mint például Dunaszerdahelyen. Pozsonyban, ahol nagyon sok fertőzött van, csak százan lehetnek.
Üres volt a B-közép is, de a sárga-kék fanatikusok a szektoruk mögötti parkolóban egy óriáskivetítőn követték a meccset, szurkolásuk behallatszott a stadionba.
Az eredeti elképzelés alapján Varga Miklós énekelte volna a DAC klubhimnuszát, a Nélküledet. A koronavírus itt is áthúzta a számításokat, így csak virtuálisan lehetett hallani az EMeRTon-díjas énekest.
Eric Davisnek lejárt a büntetése, így Bernd Storck a legerősebb összeállításban küldhette a pályára a csapatát. A találkozó a szokásos DAC-játékkal kezdődött, de kimaradtak a helyzetek. Ezután a hazaiakat két kellemetlen esemény érte. Előbb gólt kaptak, majd Müllert, mint a visszajátszásban lehetett látni, egy vélt szabálytalanság után kiállította a játékvezető. Egyébként Sedlák játékvezető nem fogott ki jó napot, két vendégkezezést is elnézett a tizenhatoson belül.
A fordulás után harminc másodpercig csak passzolgattak a játékosok és közben tapsoltak. Így tiltakoztak az értelmetlen előírások ellen.
Az emberhátrányba játszó DAC hihetetlen első negyedórát produkált, melynek főszereplője a hazai csapatkapitány,Kalmár Zsolt volt. Az 53. percben Davis beadása után remekül bújt ki a védője mögül és fejjel egyenlített. Ezután Ramírez fordult le a védőjéről, majd szerzett óriási gólt. Szó szerint kipókhálózta a jobb felső sarkot. Majd nemsokára jött ismét Kalmár Zsolt. Harminc méterről leadott lökete a bal alsó sarokban kötött ki. Mi lett volna a Mol Arénában, ha tízezer ember lett volna a lelátókon…
A vendégek ugyan szépítettek, de a DAC hősies küzdelemben otthon tartotta a három pontot, és továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.
A címvédő Slovan Holman Dávid nélkül nyerte meg 2–0-ra a Spartak Trnava elleni presztízsmeccset. Az egy meccsel kevesebbet játszó pozsonyiak 12 ponttal állnak a második helyen, hattal vannak lemaradva a DAC-tól.
Kalmár Zsolt első gólja
Eric Ramírez gólja
Kalmár Zsolt második gólja
PERCRŐL PERCRE
MÁSODIK FÉLIDŐ
90. perc: Két perc a ráadás.
87. perc: Tizenegyest reklamálnak a rózsahegyiek, de szöglet jön.
81. perc: Fábry lőtt 20 méterről, de Macík védett.
68. perc: Balic szöglete után Mrva kezére pattant a labda, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.
A hivatalos nézőszám: 819 fő.
56. perc: Kalmárérk kezezést és tizenegyest reklamálnak, de a játékvezető szerint szöglet következik.
46. perc: Kalmár távoli lövése után Macík védett.
Csere egyik oldalon sem történt.
ELSŐ FÉLIDŐ
45. perc: Egy perc a ráadás.
28. perc: Balic harcolta ki a helyzetet, majd Davis lőtt, de rosszul találta el a labdát.
26. perc: Ivószünet.
11. perc: Egy tetszetős hazai támadást nem sikerült lövéssel befejezni.
8. perc: Ezúttal Dungel próbálkozott, de Jedlicka ezt a lövést is védte.
6. perc. Kmet próbálkozott egy lövéssel, de Jedlicka résen volt és védett.
Nagyjából ezren vannak a stadionban, sokan kint ragadtak.
A DAC kezdőcsapata: Jedlicka – Blackman, Müller, Kruzliak, Davis – Friede, Schäfer, Balic – Divkovic, Ramírez, Kalmár.
A Rózsahegy kezdőcsapata: Macík – Curma, Maslo, Mrva – Kmet, Zsigmund, Kochan, Takác, Dungel – Gerec, Almási.
A mérkőzés játékvezetője: Dusan Sedlák.
Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Dunaszerdahely–Rózsahegy mérkőzés a szlovák Fortuna Liga 6. fordulójában. Tartsanak velünk!
ELŐZMÉNYEK
Kéthetes szünet után a Dunaszerdahely a legkellemetlenebb ellenfelét fogadja a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga): szombat este a rózsahegyi csapat lesz a DAC vendége.
„Hétfőre szabadnapot kaptunk a mestertől, Schäfer Andrissal kedden csatlakoztunk a csapathoz. Jó érzéssel, jó erőben tértem vissza a DAC-hoz, hiszen jól sikerültek a válogatott meccsek. Egy kicsit beszéltem a miénkről Storck mesterrel is, aki szerint jól szálltam be az oroszok elleni találkozón. A válogatott most a múlté, csak a szombati találkozóra figyelünk” –mondta a Nemzeti Sportnak a dunaszerdahelyi csapatkapitány,Kalmár Zsolt.
A sárga-kékektől négyen léptek pályára a különböző válogatottakban.
„A csapat nagy része az utóbbi napokban egy kicsit kifújta magát, új erőre kapott. Úgy érzem, hogy ott tudjuk folytatni, ahol augusztus végén Aranyosmaróton abbahagytuk. Szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat” –mondta a 25 éves játékos.
Szombat este a mumus, a Rózsahegy lesz a Dunaszerdahely ellenfele. Az észak-szlovákiaiak elleni legutóbbi négy hazai meccsen nem győzött a DAC, igaz, a rózsahegyiek rosszul kezdték az idényt, melyet csökkentett költségvetéssel abszolválnak.
„Tudatában vagyunk annak, hogy nagyon kellemetlen ellenféllel szemben lépünk pályára –folytatta Kalmár. –Egyszerű a Rózsahegy taktikája: védekezik, és abból villámgyors ellentámadásokat vezet. Át kell törni a védelmi falát, ebben a kreativitásunk lesz a döntő. A csapatban nem gondolunk a múltra, csak előre tekintünk. Magabiztosak vagyunk, bízunk a három pont megszerzésében.”
Különös lesz a szombati találkozó, mégpedig azért, mert a járványügyi előírások alapján maximum ezren lehetnek a stadionban.
„Nagyon sajnálom, hogy ez így van. Számunkra különösképpen fontosak a drukkereink, akik messze a legjobbak Szlovákiában. Ha jól tudom, a stadionon kívül fognak szurkolni. Bízom benne, hogy a mérkőzés után együtt fogjuk ünnepelni a három pont megszerzését. Reménykedem, hogy megoldódik ez a helyzet, és októbertől visszatérhetnek a sárga-kék szurkolók a lelátókra” –zárta szavait Kalmár.
Öt forduló után a DAC százszázalékos mérleggel vezeti a szlovák tabellát, míg az ötből négyszer döntetlent játszó, még nyeretlen Ruzomberok a 9. helyen áll.