Szerbia: őrizetbe vették, majd szabadon engedték az elnököt

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.01. 12:30
Őrizetbe vették vasárnap Szlavisa Kokezát, a Szerb Labdarúgó-szövetség elnökét, akit négyórás kihallgatás után szabadon engedtek, de sajtóértesülések szerint a nyomozást tovább folytatják ellene – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

Az RTS állami televízió beszámolója szerint a 43 éves sportvezetőt a helyi maffia feltételezett főnökének informátorai vádolták meg. A bűnszervezet állítólagos vezetőjét egy hónappal ezelőtt, további 16 gyanúsítottal együtt tartóztatták le Belgrádban – emlékeztetett az MTI.

Az őrizetbe vett személyek ellen kábítószer-kereskedelem, gyilkosság és emberrablás gyanújával indított eljárást az ügyészség. Letartóztatásuk idején a hatóság házkutatást végzett a Partizan Beograd és a Crvena zvezda stadionjában is, melyekben jelentős mennyiségű fegyvert és terhelő dokumentációt talált.

A maffiaszervezet feltételezett vezetője állítólag a belgrádi Partizan csapatának radikális szurkolói csoportját, a Principit irányította. Szerbiában és néhány más balkáni országban évtizedek óta szivárognak be a bűnözők és a rendőrség kémei a különböző szurkolói csoportokba, több drukker pedig a kábítószer-kereskedelemben érdekelt kartelleknek dolgozik – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

A szerbek kapusát meglepte, mennyire rajonganak érte Szegeden

Kézilabda
2025.01.11. 09:07

Bánhidi: Nem merte azt mondani, hogy fejbe dobtam, mert kapott volna a meccs után

Kézilabda
2025.01.11. 08:10

Döntetlennel hangolódott a magyar kéziválogatott a világbajnokságra Szerbia ellen

Kézilabda
2025.01.08. 19:08

Súlyos pénzbüntetést kapott a Szerb Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2024.12.13. 16:24

Montenegró nyerte a balkáni derbit Debrecenben; fölényes dán és német siker a női kézilabda Eb-n

Kézilabda
2024.11.29. 22:04

Videó: mindössze 20 másodpercig tartott a dán kapitány sajtótájékoztatója

Minden más foci
2024.11.19. 22:16

Ötgólos meccset nyertek a spanyolok, és Dánia is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2024.11.18. 22:52
Ezek is érdekelhetik