Edzősors: Michael Boris dán csapathoz szerződött

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.20. 18:05
null
Michael Boris Dániában kapott munkát (Fotó: Török Attila)
A Sönderjyske vezetőedzőjeként folytatja a pályafutását Michael Boris, a magyar U21-es válogatott és az MTK korábbi trénere – számolt be róla a dán élvonalbeli klub a hivatalos honlapján.

 

 

A 46 esztendős német szakember májusban távozott az MTK-tól. Boris irányításával előbb feljutott a csapat az élvonalba, a 2020–2021-es idényben pedig a 7. helyen végzett az NB I-ben. Összesen 74 tétmeccsen irányította az MTK-t, 40-szer győzött, 15-ször döntetlent játszott, 19-szer pedig kikapott a vezetésével az együttes.

A Sönderjyske közleményében az áll, Boris két évre szóló megállapodást írt alá. Ő a klub történetének az első külföldi vezetőedzője.

A 2004-ben alapított együttes a legutóbbi évadban a nyolcadik helyen végzett a dán első osztályban, a Dán Kupában pedig címvédőként a fináléban kikapott a Randerstől.

 

Legfrissebb hírek

Michael Boris: Az eddigi ellenfelek nem állították jelentős kihívás elé a nationalelfet

Foci Eb 2024
2024.06.22. 10:21

Erdély Csanádék elveszítették a dán hokidöntőt

Jégkorong
2024.04.23. 22:48

NB I: Huszti lett a vezetőedző, Juhász a sportigazgató Fehérváron – hivatalos

Labdarúgó NB I
2022.10.17. 16:02

Mol Fehérvár FC: távozik Michael Boris és Sallói István – hivatalos

Labdarúgó NB I
2022.10.17. 11:47

NB I: Michael Boris úgy készül, edzést tart vasárnap reggel

Labdarúgó NB I
2022.10.16. 07:16

NB I: Nemcsak a vereség, hanem Pinto elvesztése is sokkolt minket – Boris

Labdarúgó NB I
2022.10.10. 22:08

NB I: Úgy ünnepeltük a gólt, mintha győztünk volna – Ricardo Moniz

Labdarúgó NB I
2022.10.08. 08:15

NB I: „Ha már biztossá válik a bennmaradásunk, megfogalmazunk új célokat”

Labdarúgó NB I
2022.10.08. 07:55
Ezek is érdekelhetik