Marokkó: Zijes kikerült a keretből elfogadhatatlan viselkedése miatt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 17:14
null
Zijes nem lesz ott a marokkói válogatottban Szudán ellen (Fotó: AFP)
Vahid Halilhodzic marokkói szövetségi kapitány kitette a válogatott keretéből Hakim Zijest, miután késve érkezett meg a csapathoz, s edzeni sem akart a mérkőzések előtt – írja a goal.com.

 

A Chelsea szélsője legutóbb a kispadról állt be a Ghána elleni mérkőzésen, amelyet még júniusban rendeztek meg. Marokkó csütörtökön Szudán ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezősorozatot, Hakim Zijes pedig biztosan nem lesz a csapat tagja.

Vahid Halilhodzic, a marokkóiak bosnyák szövetségi kapitánya nem fogta vissza magát Zijessel kapcsolatban.

„Az elmúlt két meccsen mutatott viselkedése egyáltalán nem olyan volt, mint egy vezéré. Késve érkezett meg a csapathoz, majd nem akart edzeni. Nem volt értelme vitatkozni a történtekről, a cselekedetei mindent elárultak. Számomra a nemzeti csapat mindenek fölött van” – mondta Halilhodzic.

„Edzői karrieremben ez az első alkalom, amikor egy játékos ekkora csalódást okoz. Ez a futballista azzal az ürüggyel nem akar játszani, hogy sérült. Az orvosi stáb több alkalommal is megállapította, hogy képes lenne pályára lépni. Aztán hiába neveztem a mérkőzésre, nem ment el bemelegíteni a második félidőben, mert megsértődött azon, hogy csere volt. Számomra ez elfogadhatatlan. Nem csalhatsz a válogatottban” – tette hozzá Halilhodzic.

Zijesnek az elmúlt időszakban nem igazán úgy alakult a karrierje, ahogyan tervezte, hiszen Thomas Tuchel a Chelsea-ben sem számít rá. Mason Mount és Kai Havertz mellett az utóbbi időben esélye sem volt bekerülni a londoni csapat kezdőjébe.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland vb-elődöntős csapattársa Katarban folytatja

Minden más foci
2025.01.30. 15:44

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Schäfer András szerint nincs jelentősége, hogy végül Portugáliát vagy Dániát kapjuk-e a selejtezőn

Magyar válogatott
2024.12.13. 17:24

Szoboszlai Dominik a sorsolás után: Nem szeretnék hangzatos kijelentéseket tenni

Magyar válogatott
2024.12.13. 17:23

A portugál és a dán szövetségi kapitány is a mieink csoportjába akar kerülni

Minden más foci
2024.12.13. 16:35

VIDEÓ: az év helyzetét hagyta ki a Chelsea korábbi klasszisa?

Minden más foci
2024.11.24. 11:54

Vb 2026: Bolívia kétszer vezetett Paraguay ellen, de végül csak egy pontot szerzett

Minden más foci
2024.11.19. 23:06

Vinícius Júnior: Három-négy embert már börtönbe juttattunk

Spanyol labdarúgás
2024.11.19. 16:59
Ezek is érdekelhetik