Topolya: már nem Mladen Krsztajics a vezetőedző

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.19. 16:15
null
Mladen Krsztajics távozott a Topolyától (Fotó: FK TSC)
Az elkövetkező időszakban Mirko Jovanovics, a Topolyai SC sportigazgatója irányítja a szerb Szuperligában szereplő észak-bácskai együttest, miután a klub és az eddigi vezetőedző, Mladen Krsztajics együttműködése véget ért – áll a TSC közleményében.

 

„A TSC nagyon büszke arra a tényre, hogy Mladen Krsztajics nagyon nehéz időszakban irányította a csapatot, és hálás mindenért, amit a vezetőedző tett a klubért, azonban a jó idénykezdés után sorozatban következett néhány gyengébb eredmény, ami azt eredményezte, hogy közös megegyezés született arról, hogy a kispadon változtatásra van szükség” – olvasható a közleményben, amely arra is kitért, hogy Jovanovics még Krsztajics érkezése előtt a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Zoltán segédedzője volt, s mostantól ő irányítja az együttest, egészen addig, míg ki nem nevezik az új edzőt.

„Krsztajics nagyon érzékeny pillanatban vette át a csapatot, és figyelembe véve valamennyi nehézséget a lehető legtöbbet hozta ki az adott helyzetből, ezért örökre hálásak leszünk neki, és a szakítás miatt nem fog meginogni a barátságunk” – mondta Zsemberi János, a TSC elnöke, hozzátéve: ebben az átmeneti időszakban a legjobb megoldás, hogy Mirko Jovanovics üljön le a kispadra, ő kiválóan ismeri a játékosokat és a klub működését is, valamint a célokkal is tisztában van.

Együtt igyekszünk majd motiválni a csapatot, hogy kihozzuk a játékosokból a legjobbat, és hogy túl legyünk ezen az eredmények miatti válságos időszakon” – közölte Zsemberi.

Legfrissebb hírek

Szerb Szuperliga: Jedinsztvo–Topolya

Minden más foci
1 órája

Kinevezték a Topolya új vezetőedzőjét – hivatalos

Minden más foci
2025.02.28. 18:23

Rátgéber László Topolyán tartott előadást

Kosárlabda
2025.02.27. 22:21

Palágyi: Az építkezés időszaka következik Topolyán

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 16:06

A Jagiellonia szurkolói az Avanti ragazzi di Budát énekelték a Topolya tiszteletére – videó

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 15:45

Odahaza is 3–1-re nyert a Jagiellonia Bialystok, kiesett a Topolya

Európa-konferencialiga
2025.02.20. 22:55

A szakadék széléről táncolnának vissza Sallai Rolandék az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 10:03

Hazai pályán kapott ki hódsági ellenfelétől a későn ébredő Topolya

Minden más foci
2025.02.16. 19:00
Ezek is érdekelhetik