1. HNL: nyolc játékosát is nélkülöznie kell az éllovashoz utazó Eszéknek

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 17:28
null
Nenad Bjelica reméli, az első perctől kezdve látni fogja mindenki, hogy nagy céljaik vannak (Fotó: nkosijek.hr)
Szerdán 17 órától a horvát első osztályú labdarúgó bajnokság (1. HNL) 14. fordulójából pótolják a HNK Rijeka–NK Osijek mérkőzését, melyen a listavezető fogadja a tabella második helyén álló eszékieket. Kleinheisler László az előző – Goricával vívott – bajnokin történt kiállítása miatt a kénytelen kihagyni a meccset.

 

A találkozó helyszínére kedden délután kelt útra az NK Osijek, amely megtartotta az összecsapás előtti szokásos sajtótájékoztatóját, melyen Nenad Bjelica vezetőedző hangsúlyozta, különösen fontos lesz a megfelelő koncentráció a liga leghatékonyabb támadó alakzata ellen. A már hosszabb ideje sérült játékosokon túl eltiltás miatt Kleinheisler mellett Vedran Jugovic és Danijel Loncar is hiányozni fog az Eszék soraiból.

„Gyakorlatilag nyolc játékosunk nélkül keltünk útra, ugyanakkor a bő keretünk végett nem aggódom, s biztos vagyok abban, hogy így is felvesszük a versenyt a roppant jó minőséget képviselő Rijekával" – fogalmazott a sajtóeseményen az 50 esztendős eszéki szakvezető. „Olyan labdarúgók állnak így is rendelkezésünkre, mint Nejasmic, Fiolic, Brlek, Pilj, Hiros, vagy éppen Ndockyt. A kellő minőség tehát megvan bennünk is és biztos vagyok abban, akik pályára léphetnek, a maximumot is nyújtják a Rujevica-stadion gyepén."

Nenad Bjelica hozzátette, nem fogják feladni játékelvüket, s hűek maradnak ahhoz, melyet a szakvezető keze alatt a csapat játszik. Teszik még ezt annak ismeretében is, hogy a bajnokság eddigi leghatékonyabb támadó alakzata ellen mérkőzhetnek, hiszen a Rijeka eddig negyvenszer volt eredményes – ugyanakkor az eszéki pedig a legjobban záró védelem az eddig kapott mindössze tizenhárom góljával.

„Fegyelmezett és hatékony játékunkkal már eddig is magas szintre tornásztuk fel magunkat a horvát labdarúgás keretein belül, s ezt a teljesítményt szeretnénk nyújtani a továbbiakban is, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. Reméljük, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a találkozót, ehhez azonban Marko Malenica kapus produkciója mellett az egész csapat remeklésére is szükségünk lesz. A pályán lévő adott tizenegy labdarúgó jó futballja a siker kulcsa, és az, hogy például ne kapjunk gólt. Ugyanakkor nem csupán ezért utazunk ellenfelünkhöz, hanem azért, hogy megnyerjük a mérkőzést. Bízom abban, hogy az előttünk álló meccs első másodpercétől láthatja mindenki, nagy terveink vannak és a kilencven perc végén pedig ünnepelhetünk is. Tisztában vagyunk vele, erős csapat ellen mérkőzünk, melyet egy remek edző irányít, de minden meccsünkön megvannak a mi lehetőségeink is, s szeretnénk is ezekkel élni" – zárta gondolatait Nenad Bjelica.

HORVÁT 1. HNL
14. FORDULÓ
december 8., 17.00:
HNK Rijeka–NK Osijek – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Az Eszék védőjével erősíthet a Ferencváros ― sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 08:41

1. HNL: nem bírt egymással az Eszék és az Istra

Minden más foci
2024.12.20. 20:27
Ezek is érdekelhetik