Aranycipő: Lewandowski már a 3. helyen, csak Vlahovics tartja a lépést

Vágólapra másolva!
2021.12.21. 12:00
null
Az ifjú szerb még bírja Lewandowski tempóját (Fotó: Getty Images)
Az Európa vezető sportlapjait – köztük a Nemzeti Sportot – tömörítő és az Aranycipőt minden évben adományozó, European Sports Media nevű szervezete kiadta a 2021–2022-es versengés legfrissebb állását, amely szerint minden jel a Bayern Münchenben a gólokat továbbra is ipari mennyiségben termelő Robert Lewandowski címvédésére enged következtetni.

A Bayern lengyel gólzsákja a legutóbbi állás megjelenése óta három gólt szerzett, így feljött a harmadik helyre, ám szinte biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan a lista élére ugrik majd.

Jelenleg ugyanis a már véget ért norvég bajnokságban 27 góllal gólkirályi címet szerző Molde-csatár, Ohi Omoijuanfo vezet 40.5 ponttal, megelőzve a Lilleström 26 találattal második helyen záró támadóját, Thomas Lehne Olsent, majd jön a 19 góljával 38 pontot gyűjtő Lewandowski a harmadik helyen – vagyis, ha a lengyel még két gólt szerez, átveszi a vezetést.

Jó uton halad a címvédés felé a lengyel, miután a topligákban szereplő, s jelenleg a lista top 10-ében szereplőkkel szemben ugyanis még növelte is az előnyét: a november állás óta Patrick Schickés Mohamed Szalah is csak két gólt szerzett, csupán Dusan Vlahovics volt képes tartani vele a lépést – tisztes távolból...

ESM, ARANYCIPŐ 2021–2022
A DECEMBERI ÁLLÁS

1. Ohi Omoijuanfo (Molde) 27 x 1.5 = 40.5
2. Thomas Lehne Olsen (Lilleström) 26 x 1.5 = 39
3. Robert Lewandowski (Bayern München) 19 x 2 = 38
4. Veton Berisha (Viking Stavanger) 22 x 1.5 = 33
5. Patrik Schick (Bayer Leverkusen) 16 x 2 = 32
Dusan Vlahovics (Fiorentina) 16 x 2 = 32
7. Mohamed Szalah (Liverpool) 15 x 2 = 30
8. Mikkel Dahl (Havnar Bóltfelag) 27 x 1 = 27
Ricardo Gomes (Partizan Beograd) 18 x 1.5 = 27
10. Ciro Immobile (Lazio) 13 x 2 = 26
Erling Haalan (Borussian Dortmund) 13 x 2 = 26
Karim Benzema (Real Madrid) 13 x 2 = 26

Legfrissebb hírek

Yamal hetekre kidőlt, Lewandowski is partvonalon kívül

Spanyol labdarúgás
2024.11.12. 14:53

Hatból hat! A Barcelona idegenben kiütötte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
2024.09.22. 20:37

Aranycipő: Harry Kane előnye 18 pontosra nőtt

Minden más foci
2024.04.29. 10:56

Spanyol Szuperkupa: Robert Lewandowski megállíthatatlan Szaúd-Arábiában

Spanyol labdarúgás
2024.01.14. 09:19

A 7–0-nál sem próbálkozott ennyiszer a Liverpool az MU ellen; válságban a City és a Barca?

Minden más foci
2023.12.18. 18:20

Négy gólt lőtt a Barcelonának a Girona, és a tabella élére ugrott!

Spanyol labdarúgás
2023.12.10. 20:55

Barcelona: Még bennem van akár három vagy négy év is – Lewandowski

Spanyol labdarúgás
2023.12.08. 11:31

La Liga: Ter Stegen az előző idény legjobb játékosa, Lewandowskit is díjazták

Spanyol labdarúgás
2023.11.23. 18:59
Ezek is érdekelhetik