MLS: a Toronto elnöke a Transfermarkt segítségével akadt rá Insignére

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 13:13
null
Insigne a Torontóban folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, nyártól a Toronto FC csapatában folytatja pályafutását Lorenzo Insigne, a Napoli Európa-bajnok labdarúgója. Néha a legegyszerűbb dolgok is működnek: a kanadai klub elnöke, Bill Manning a Transfermarkton keresett olyan olasz játékosokat, akik szerződésük utolsó évébe léptek – így bukkant rá a nápolyiak kincsére is, írja a sasktoday.ca.

 

Bill Manning klubelnök tavaly egy listán gyűjtötte azokat a játékosokat, akik szerződésük utolsó évébe léptek. Hogy melyik honlap nyújtotta ehhez a legegyszerűbb segítséget? A Transfermarkt.

„Felmentem a Transfermarktra, és olyan olasz válogatott futballistákra kerestem rá, akiknek lejáróban volt a szerződésük. Lorenzo (Insigne) volt az egyike ezeknek. Felírtam azokat a játékosokat, akikről úgy gondoltam, hogy világklasszisok és jó reklámot jelenthetnek az itteni piacon” – mondta Bill Manning.

A támadó szerződtetéséről az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő kanadai együttes honlapja számolt be szombaton, miután a 30 éves játékos aláírta előszerződését.

Insigne nápolyi megállapodása nyáron lejár, így ingyen igazol a tengerentúlra. A Torontóval négyéves szerződést kötött, új klubjához júniusban csatlakozik. A fizetése sem lesz kevés az olasz támadóknak – a beszámolók szerint évi 11 millió eurót keres majd Kanadában, de ehhez még 4.5 millió jöhet bónuszokkal együtt.

A csatár 2009 óta erősíti a Napolit, azóta 414 mérkőzésen 114 gólt szerzett és adott 95 gólpasszt is.


 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51
Ezek is érdekelhetik