Románia: megegyeztek az új kapitánnyal, de még nem nevezték ki

Vágólapra másolva!
2022.01.22. 19:10
null
Edward Iordanescu (Fotó: Manases Sándor)
Szombatra ígérte az új szövetségi kapitány bemutatását Mihai Stoichita, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szakmai igazgatója, ám még mindig nincs új edzője a válogatottnak.

Az első számú jelöltté előlépett Edward Iordanescu ugyan bő másfél órán keresztül tárgyalt Razvan Burleanu FRF-elnökkel, ám szerződést egyelőre nem írt alá. Ennek alighanem az a legfőbb oka, hogy kinevezésétjóvá kell hagynia a szövetség végrehajtó bizottságának is, amely kedden ül össze.

A tavaly a kolozsvári CFR-rel román bajnokságot és Szuperkupát nyerő Edward Iordanescu szerint jó esély van a megegyezésre, azonban ki kell várni, amíg hivatalos lesz a kinevezése.

„Én most csak annyit mondhatok, hogy nagyon szeretném irányítani a válogatottat, ezért vagyok itt. De a szövetség álláspontja a döntő” – mondta az edző, amikor a tárgyalások végén távozott az FRF székházából.

Mihai Stoichita szerint elviekben mindenben megegyeztek Iordanescuval, kedden már csak véglegesíteni kell a szerződést. A szakmai igazgató azt is elmondta, hogy Burleanu elnök a napokban nem csak Iordanescuval, hanem a többi jelölttel, így Bölöni Lászlóval is tárgyalt, ám további részleteket a szerződések bizalmas voltára hivatkozva nem árult el.

„Valószínű, hogy Bölöni Laci tart majd egy sajtótájékoztatót, ahol elmondja a véleményét a történtekről” – mondta Stoichita arról, hogy miért szakadtak meg a tárgyalások a marosvásárhelyi trénerrel.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Bukarestben tört meg a bosnyákok rossz sorozata: megverték a románokat

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:57

Sportlegenda-különdíjat kapott Romániában Bölöni László

Minden más foci
2025.03.19. 08:09

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Kikaptak hat góllal, az alapszakasz után menesztették a korábbi Fradi-csatárt

Minden más foci
2025.03.11. 09:57

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
2025.03.04. 17:04

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Sulyok Tamás a Sándor-palotában fogadta az MSÚSZ életműdíjasát és elnökét

Minden más foci
2025.02.17. 16:50
Ezek is érdekelhetik