Légiósok: Szalai Attila a PSG célkeresztjébe is bekerült – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 10:31
null
Szalai Attila a Fenerbahce érdekében szívesen váltana (Fotó: Getty Images)
A több nyelven publikáló 90min.com török oldala a Fanatik információira hivatkozva jelenti, hogy Szalai Attilát is megszerezné a francia bajnoki címvédő Paris Saint-Germain. A párizsiak abban az esetben szerződtetnék a 24 éves válogatott hátvédet, ha megválnak Presnel Kimpembétől.

A PSG célkeresztjébe került Szalai Attila. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Fenerbahce hátvédje azt mondta a vezetőségnek, hogy ha az isztambuliak érdeke megkívánja, akkor hajlandó lenne távozni a klubtól. A Fener azt tervezi, hogy egy belső védőjétől megválna a nyári átigazolási időszakban, ha Szalaira esik a választás, akkor akár 15 millió euróért is értékesíthetik.

A PSG jelenleg is tárgyal az első számú kiemeltjével, Milan Skriniarral, aki jelenleg az olasz Inter játékosa. A francia fővárosban Presnel Kimpembe helyzete sem biztos, állítólag több Premier League-ben szereplő klub érdeklődik is iránta. Ha távozik, akkor új belső védőt kell igazolnia a PSG-nek, a francia pótlására pedig Szalait szemelte ki Luis Campos.

Campos idén csatlakozott a párizsiak szakmai stábjához, korábban a Galatasaraynál dolgozott, így ellenfélként már ismeri a 24 éves hátvédet. A leendő sportigazgató előnyben részesíti, hogy Kimpembéhez hasonlóan Szalai is ballábas, reményteljes jövő áll előtte, és hogy a válogatottban is jól teljesített, nehéz ellenfelek ellen.

Legfrissebb hírek

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik