MLS: Chiellini Los Angelesben folytatja – sajtóhír

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 09:36
null
Chiellini a Los Angelesben folytathatja (Fotó: AFP)
Egybehangzó tengerentúli és olasz sajtóértesülések szerint Giorgio Chiellini a Los Angeles FC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – írja az MTI.


A Juventustól 17 év után távozó klasszis középhátvédről már hetekkel ezelőtt azt híresztelték, hogy a tengerentúli ligába (MLS) szerződik. Kedden este az ESPN, illetve az átigazolási hírek szakértője, Fabrizio Romano is azt jelezte, hogy napokon belül aláírja szerződését a kaliforniai gárdával, és még júniusban csatlakozik az LAFC-hez.

A 37 éves védő 2005-től játszott a Juventusban, mellyel többek között kilencszer nyert bajnokságot és öt alkalommal Olasz Kupát, illetve kétszer játszott Bajnokok Ligája-döntőt. Az olasz válogatottban eddig 116-szor szerepelt és szerdán (ma) lép pályára utolsó mérkőzésén a Copa América-győztes argentin csapat ellen. A nemzeti csapattal tavaly érte el legnagyobb sikerét az Európa-bajnokság megnyerésével, az idei világbajnokságra viszont nem tudott kijutni a gárdával.

Legfrissebb hírek

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
2025.03.09. 07:34

Gazdag két gólpasszt is kiosztott, könnyedén nyert a Philadelphia

Légiósok
2025.03.02. 07:25

Lionel Messit és Luis Suárezt is megbüntette az MLS, mert nyakon ragadták a korábbi FTC-edző segítőjét

Minden más foci
2025.02.26. 15:24

Sallói Dániel két év alatt megdöntené az SKC klubcsúcsát

Légiósok
2025.02.24. 18:28

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40
Ezek is érdekelhetik