Női Eb: az olimpia gólkirálya nélkül is nyertek a hollandok

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 23:07
null
Svédország 2–1-es sikert ért el Svájc ellen (Fotó: AFP)
Svédország szerdán 2–1-re legyőzte Svájcot, míg Hollandia 3–2-re nyert Portugália ellen az Angliában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság C jelű kvartettjének második fordulójában.

 

A C-csoport első fordulójában mindkét mérkőzésen döntetlen született, és a svédek láthatóan arra törekedtek Sheffieldben, hogy most a négyes élére álljanak. Már az első félidőben domináltak Svájc ellen a Bramall Lane-ben, ám ekkor még nem született gól. Ellenben a második játékrész elején! Kosovare Asllani passza után Fridolina Rolfö volt eredményes (1–0). De alig telt el másfél perc, jött az egyenlítés: Ramona Bachmann talált be. A svédek ezután tulajdonképpen teljesen átvették az irányítást, és a 79. percben Hanna Bennison szép góllal beállította a 2–1-es végeredményt.

A hollandok egyik legnagyobb sztárja, a tokiói olimpián rekordot jelentő 10 gólig jutó Vivianne Miedema pozitív koronavírusteszt miatt nem játszhatott a portugálok ellen. Ettől függetlenül Hollandia kezdett jobban, sokkal jobban: 16 perc alatt Damaris Egurrola és Stephanie van der Gragt is betalált. De aztán Carole Costa büntetőből volt eredményes, s Diana Silva is gólt szerzett. A mérkőzés végeredményét (3–2) Danielle van de Donk állította be a 62. percben egy hatalmas góllal.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Svédország–Svájc 2–1
(Rolfö 53., Bennison 79., ill. Bachmann 55.)
Hollandia–Portugália 3–2 (Egurrola 7., Van der Gragt 16., Van de Donk 62., ill. C. Costa 38. – 11-esből, Diana Silva 47.)

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
Július 17. (vasárnap), 18.00:
Svájc–Hollandia, Sheffield
Július 17. (vasárnap), 18.00: Svédország–Portugália, Leigh

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 2 1 1
4–3 +1 4
2. Svédország 2 1 1
3–2 +1 4
3. Portugália 2
1 1 4–5 –1 1
4. Svájc 2
1 1 3–4 –1 1
Legfrissebb hírek

Öngól után fordított a St. Mihály a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 19:48

Simán nyert az ETO a női NB I-ben, visszavette az első helyet a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 18:36

„Olyan volt, mint a mesében” – Csongvai Áron első svéd góljáról

Minden más foci
2025.04.07. 08:42

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Kulcsár Katalinra, Vad Anitára és Bognár Tamásra is számítanak a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.03.31. 15:49

Női NB I: győzött a PAFC és az FTC

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 21:02

Hosszabbított 105-szörös válogatott futballistájával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 19:46

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47
Ezek is érdekelhetik