UEFA: Arrigo Sacchi kapja idén az elnöki különdíjat

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.23. 16:55
null
Arrigo Sacchi 1994-ben ezüstérmet szerzett az olasz válogatottal a világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
Az AC Milan legendás vezetőedzője, Arrigo Sacchi kapja idén az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki különdíját – írja a Magyar Távirati Iroda. 

 

A szervezet keddi bejelentése szerint a 76 éves korábbi tréner csütörtökön, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán veszi át az elismerést.

Az AC Milan Arrigo Sacchi irányításával, az általa bevezetett letámadásra épülő taktikának köszönhetően 1989-ben és 1990-ben is megnyerte a BEK-et, 1988-ban a Serie A-ban szerzett aranyérmet.

Az olasz edző előbb négy éven át, majd később még fél évig irányította a milánóiakat. 1991 és 1996 között az olasz válogatottat vezette, 1994-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a csapattal.

Sacchi 2001-ben vonult vissza.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) augusztus 25-én, Isztambulban, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásával együtt adja át az év labdarúgójának és az év edzőjének járó díjakat.

Magyarországról újságíróként a Nemzeti Sport főszerkesztőjét kérték fel a szavazáson való részvételre. Szöllősi György idén is úgy döntött, kikéri az olvasók véleményét, amit javaslatként vesz figyelembe. Azt, hogy kire adta le a voksát, a szavazás után – az elmúlt évekhez hasonlóan – nyilvánosságra hozzuk.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
Tegnap, 17:24

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.03. 20:16

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44
Ezek is érdekelhetik