Játékossors: a Szentendrén padelező Koller traktorjavítóból lett gólkirály

– Egy kis faluban, Smetanova Lhotában nőtt fel, ott kezdett játszani – hogy emlékszik vissza arra az időszakra?
– Érdekes idők voltak, tizenkilenc éves koromig futballoztam ott, ami nem volt jellemző, a többiek általában korábban elhagyták a csapatot – válaszolta lapunknak Jan Koller, a Dortmund korábbi gólerős csatára, aki a szentendrei nemzetközi padelversenyre érkezett hazánkba. – Addig nem is edzettem rendszeresen, tehát mondhatjuk, nem szokványosan alakult a karrierem.

– Mindenki csatárként emlékszik önre, de fiatalon kapusként is kipróbálta magát.
– Egy rövid ideig, nagyjából fél évig, amikor Strakonicében játszottam, de nem szerettem.

– Közben pénzt is kellett keresnie.
– Egy farmon dolgoztam, többek között traktorokat javítottam.

– Nemsokára viszont már milliók mentek át a kezén...
– Egy banknak dolgoztam két hónapig, söröztem valakivel, úgy jött a munka. Akkoriban bomlott fel Csehszlovákia, az akkor használt pénzt kivonták a forgalomból, nekünk ezeket az érméket kellett szortíroznunk. Ekkor már többen bátorítottak, kezdjek komolyabban futballozni, és én is úgy véltem, elérkezett az idő rá, tudtak is segíteni, hogy a Sparta Prahához kerüljek.

– Mikor érezte, hogy profi lehet önből?
– A Sparta Praha tartalékjainál. Ott megkaptam a lehetőséget, aztán profi szerződést kínáltak, játszottam, a cserék közé kerültem az első csapatnál, majd ott is elkezdtem pályára lépni.

– Ekkor már jött minden, ami ezzel jár, pénz, sikerek, sportkocsik?
– Az első autóm egy nagyon öreg Skoda volt. Be sem akartak engedni a parkolóba, azt mondták, ilyen ronda kocsival nem lehet beállni oda. Az ajtókat nem lehet bezárni, rádió sem volt benne, úgyhogy egy böhöm nagy kazettás magnót tettem a hátsó ülésre, abból szólt a zene. Nagyon nehéz időszak volt, gyakorlatilag mindent el kellett sajátítanom, ami a profi élettel jár, viszont mindig olyan személyiség voltam, aki törekedett rá, hogy fejlődjön, tanuljon, így be tudtam illeszkedni.

– A Spartával bajnokságot és kupát nyert, de ahogy olvastam, ott sem klappolt minden.
– Idővel kezdett jobban menni a játék, de a régebb óta ott lévő társaim közül ez sokaknak nem tetszett, nekik jó kapcsolatuk volt a szurkolókkal, a vezetőkkel, próbálták megnehezíteni az életemet, ez nagyon megviselt. Visszagondolva, nem voltak túl rendesek velem.

– Mint említette, későn kezdett rendszeresen edzeni, húszéves kora után lett profi, ilyen háttérrel manapság lehetne önből labdarúgó?
– Nem mondom, hogy lehetetlen, de szinte kizárható. Akkoriban más volt a futball, most már sokkal kiterjedtebbek a megfigyelői rendszerek, ilyen későn már nem nagyon kezdik a játékot, sokkal korábban kiszúrják, menedzselik a gyerekeket.

– Van olyan játékos manapság, aki önmagára emlékezteti?
– Jó kérdés, a mai futballban csatárként ilyen alkattal szerintem már nemigen lehet érvényesülni.

– A Spartát elhagyva 1996-ban légiósnak állt, hogy érezte magát a belga Lokerennél?
– Három hétig próbajátékon voltam, bizonytalan volt, szerződtetnek-e, aztán végül aláírtam. Itt minden kezdődött elölről, új ország, új szokások, eleinte nem nagyon játszottam, de érkezett egy új edző, aki meglátta bennem a potenciált. Bízott bennem, sokat foglalkozott velem az edzések után is, itt fejlődtem a legtöbbet, belga gólkirály lettem, innen kerültem be a válogatottba is.

– Abban a cseh csapatban több világsztár szerepelt – hogyan fogadták?
– Izgatott voltam, de addigra volt már önbizalmam, meg persze ismertem néhány játékost, Pavel Nedveddel együtt is futballoztunk a Spartában. Az is segített, hogy Belgiumban volt az első mérkőzésem. A kapus Pavel Srnícek volt a szobatársam, öt évvel idősebb volt nálam, sok kérdéssel bombáztam, mindent tudni akartam, nagyon segítőkész volt.

– Viszont ha jól tudom, alvási szokásaik nem feltétlenül egyeztek néhány éve elhunyt csapattársával.
– Rendesen este tíz órakor lefeküdt aludni, én viszont akkor még nem voltam álmos, nem akartam zavarni, úgyhogy általában bementem a fürdőszobába, befeküdtem a kádba, ott olvasgattam. Később aztán már inkább azt kértem, külön szobám lehessen.

– Az első válogatott góljára minden bizonnyal emlékszik, gondolom, az utolsóra is – és a tizenhatodikra? Annyit segítek, a magyar válogatott ellen szerezte.
– Arra emlékszem, hogy felkészülési mérkőzést játszottunk, Cipruson volt a találkozó, kettő nullára nyertünk, én szereztem a második gólt.

– A válogatott bemutatkozás után az Anderlechthez került, majd a Dortmundhoz. Azok voltak a legszebb évei?
– Egyértelműen a Dortmunddal nyert bajnoki cím a pályafutásom csúcsa. Az utolsó fordulóban tettük biztossá az elsőségünket nyolcvanezer néző előtt a Westfalenstadionban. A Werder ellen kettő egyre nyertünk, az első gólt én szereztem, a győztes találat nagyjából negyedórával a vége előtt esett. Hatalmas ünneplés volt.

– Szintén Dortmundban állt ismét kapuba, miután a Bayern ellen Jens Lehmannt kiállították, igaz, vereséget szenvedtek, de nem kapott gólt, és a Kicker beválasztotta a forduló csapatába. Működtek a régi reflexek?
– Igen, ez is szerepet játszott benne, de még a dortmundi edzések után is előfordult, hogy beálltam a kapuba, tehát nem volt teljesen idegen a szerepkör.

– Hogy látja a cseh futball jelenlegi helyzetét?
– Jobb, mint öt éve volt. Sok fiatal játszik az élvonalban, sokan próbálják ki magukat külföldön, de vannak rutinosabb játékosok, akik márkás klubokban szerepelnek, például a Leverkusent erősítő Patrik Schick, a veronai Antonín Barák vagy a West Hamben futballozó Vladimír Coufal és Tomás Soucek. A cseh és a magyar válogatottban is van potenciál, szerintem helyük lenne a világbajnokságon.

– Ezek szerint a magyar futballal kapcsolatban is képben van?
– Valamennyire követem, természetesen a legutóbbi Európa-bajnokságon játszott meccsei figyelemfelkeltők voltak, s a Nemzetek Ligájában is ragyogó eredményeket ért el.

– Ha jól tudom, élete első külföldi útja is Magyarországra vezetett.
– Tizenkét évesen valóban a Balatonon voltunk, de az családi nyaralás volt, nem futballal kapcsolatos út. Néhány éve eltöltöttem Magyarországon egy hosszú hétvégét, most pedig padelezni érkeztem. Ez a szentendrei torna az első nemzetközi verseny, amelyen elindultam.

– Mi fogta meg ebben a sportágban?
– Tíz éve Franciaországban az orvosom ajánlására kezdtem játszani. Szeretem benne, hogy gyors, dinamikus játék, most már világszerte játsszák, a jövő sportágának tartom. Jó látni, hogy Magyarországon is ennyire elterjedt és ilyen rangos versenyeket rendeznek, mint ez a torna. Nekem amúgy is a sport az életem, előfordul, hogy reggel hokizom, délután futballozom, este pedig padelezem.

– Hol futballozik?
– Smetanova Lhotában.

– Gondolom, nem kapusként.
– Dehogynem, meg időnként középpályásként.

– Csatárként soha?
– Soha.