Népsport: ferencvárosi reneszánsz, új korszak kezdődik

A húszas évek legelején sanyarú idők jártak a Ferencvárosra, 1920-ban előbb Kárpáti Béla, az egyesület egyik őstagja hunyt el, majd nem sokra rá, október 29-én Springer Ferenc dr., az FTC hivatalban lévő első elnöke. A két hatalmas oszlop kidőlése után a klub módosította alapszabályát, melynek értelmében igazgatótanács került a kormányrúdhoz, és – mint a Sporthírlap írta – „ennek az igazgatótanácsnak Mattyók Aladár áll az élén és Weisz István ellenőr az előadója”.     

A zöld-fehérek anyagilag sem voltak eleresztve, kiváltképp a futballisták, amikor feltűnt a színen Szigeti Imre, a Zuglói AC áldozatkész elnöke. Belépett az FTC-be, 1921 végén alelnökének választották meg, az új tisztsége viszont  „munkaerejét teljes mértékben igénybe vette”, amiért lemondott a ZAC elnöki posztjáról. Jól járt vele a Fradi, tekintve, hogy egy műszerüzem vezetője, később egy virágzó textilcég tulajdonosa volt Szigeti, milliós jövedelme nagy részét pedig a ferencvárosi futballistákra költötte.

A következő esztendőben is volt egy nagy fogásuk a IX. kerületieknek. Sporthírlap, 1922. augusztus 31.:  „A sportpolitikának és szövetségi életnek érdekes eseménye van. Klement Sándor, a BSE szimpatikus intézője, az MLSZ volt titkára, s jelenleg fegyelmi bizottsági előadója és szövetségi másodkapitánya belépett az FTC-be, ahol a futballszakosztály természetesen azonnal komoly munkára osztja be az értékes munkaerőt. Klement Sándor különben ezen a héten nemcsak az FTC-be lépett be, hanem egyben a nősülendők sorába is: eljegyezte Thomka Ilonka úrleányt, az egyik legbájosabb békéscsabai sportladyt.”

A Nemzeti Sport hamarosan (1922. szeptember 16.) világgá is kürtölte az FTC reneszánszát.

 „Soha nem néztek a zöld-fehérek oly bizakodva a jövőbe, mint ebben a futballesztendőben. Pezsgő életkedv, tetterő és nemes küzdeniakarás hatja át a klub minden egyes tagját; maga a vezetőség pedig nagy perspektívákat nyújtó programon dolgozik tudatos célkitűzéssel, amely program kiválóan alkalmas arra, hogy a csapat játékerejét ismét felemelje az egykori, ma már legendaszerű magaslatra      – kezdte cikkét a lap, amely rögvest kitért a hanyatlás éveire. – Nagyban hozzájárult a letagadhatatlan visszaeséshez a világháború is. Nagy csapatának tagjai úgyszólván az első napon a harctérre siettek, s ereje teljében kellett elvesztenie az FTC-nek egy Rumboldot, Blumot, Bródyt, Payert, Patakyt. Szeitler, Koródy meghalt, s azok, akik helyükbe léptek — tisztelet a kivételnek —, már nem voltak ékesek a club iránti rajongó lelkesedés és odaadás erényeivel. Ezek, ha játszottak is, nem egyszer kacsingattak másfelé félszemmel, s nem egy hagyta cserben épp a legválságosabb percekben egylete színeit.     

Most aztán az történt, hogy éppen a csapatban váltódott ki ellenállhatatlanul a vágy, visszatérni a régi szellemhez, az FTC nemes tradícióihoz. »Ki a férgesével!« – ez lett a jelszó, s egy pár játékos, aki nem akart hódolni ennek a szellemnek, már ki is vált az FTC kötelékéből.”

És sorolta a lap, kik lettek tagjai az újjáalakuló labdarúgó-szakosztálynak. Intéző Klement Sándor, „aki a maga fiatalságával, de annál öregebb sporttudásával fogja szolgálni nemcsak az FTC, hanem az egyetemes magyar futballsport érdekeit is”.   Segéd- és ifjúsági intéző Izsák Károly (Zsazsa),  „akinek máris oly nagyok az érdemei az FTC-ifjak kiképzése körül”. Az amatőr tréner szerepkörében Weinber János.  „Mellette működik a legideálisabb lelkű zöld-fehér hívő, Kovács János”,  azaz Fuxi, a csapat erőnléti edzője, gyúrója. A szakosztály tagjai még: Pataky Mihály, Blum Zoltán, Tóth István (Potya) és Salgó Imre. A szakosztály élén Szigeti Imre áll. Elődje, Malaky Mihály marad a klubnál, sőt „marad az FTC-ben az, aki volt: ő az FTC sportpolitikájának nélkülözhetetlen nagymestere, aki nem lesz kénytelen ezután nagy erejét és tudását csip-csup ügyeken szétforgácsolni, hanem képviseli az FTC-ét a szövetségi életben most már kettőzött erővel”.

Hogy tényleg elindult valami új a Ferencvárosban, azt más is bizonyította.

A zöld-fehérek 1922 tavaszán – az MTK-tól példát véve – szigetországi trénert akartak szerződtetni.  „A múlt évi dán túra idejében Malaky Mihály, az FTC alelnöke hamburgi tartózkodása alkalmával érdeklődött Townleynél, az ottani Victoria kiváló angol trénerénél, hogy hajlandó volna-e az FTC-nél tréneri szerződést vállalni  – számolt be róla a Sporthírlap március 16-i számában.  – Az ottani szerződésére való hivatkozással Townley elhárította magától a meghívást. Malaky azonban mégis felkérte Kertész I-et, a Hamburgban működő magyar trénert, hogy a kérdést tartsa felszínen és referáljon neki erről.”     

William Townley üzenete meg is érkezett Magyarországra: 300 000 korona évi fizetésért hajlandó lenne Budapestre jönni. A Fradi nem töprengett sokat a válaszon, Szigeti egy hét múlva a Sporthírlap hasábjain kijelentette, hogy  „az FTC valóban már régen gondol arra, hogy megfelelő trénert szerződtessen, (…) de célszerűtlen lenne oly sok pénzt kiadni. Csapatunkat jelenleg amatőrtréner fogja munkába, és mi a működéssel – csapatunk eredményei alapján – meg vagyunk elégedve. Nem tartom azonban kizártnak, hogy az őszi szezonban mégis külföldi tréner szerződtetésére kerül a sor, különösen, ha azt látjuk, hogy a játékosok az eddiginél jobban kívánják elősegíteni a vezetőség munkáját.”

Végül sem Townley, sem más külföldi edző nem érkezett a IX. kerületi klubhoz (lásd Weinber) – a kiváló angol mester a kilencszázas évek végétől 1933-ig csaknem folyamatosan német nyelvterületen dolgozott.

Az is a változás, a fejlődés jeleként értékelhető, hogy a Ferencváros közzétette: 1911-ben átadott Üllői úti pályáját 60 000 főnyi befogadóképességűre építik át. A közönség márciusban nem éppen lelkesen fogadta, hogy a nagytribün előtti lépcsős teraszt  „dolgos munkáskezek szétszedték”, azonban  „az új építkezés által változás történik. A nagytribün előtt most már csak ülőhelyek lesznek, és a »belépő-jegyesek« (sport-jegy) az oldaltribünökre szorulnak. Az építkezés megindulása mindettől függetlenül kellemes meglepetést keltett, mert így most már remény van rá, hogy a háború kitörése alkalmával félben maradt építkezésű Üllői-úti pálya még az idén végleg kiépül.”

Szigeti Imre: „Az FTC az 1922-es esztendőt használja fel arra, hogy a rendelkezésére álló sporttelepet teljesen kiépítse. A klubnak már a pálya alapkövének lerakása alkalmával az volt a célja, hogy amit a sportból szerez, azt egy teljesen modern berendezésű sporttelep felépítésére fordítja. Most is csak ez történik. Szándékunk az, hogy 1000 páholyt építünk a nagytribün elé, amelyet viszont csak páholyokra és számozott ülőhelyekre rendezünk be úgy, hogy az építkezés első részletének befejeződésével 4000 számozott üléssel és 1400 páhollyal fogunk rendelkezni. A nagytribün alatti állóhelyek megszűnnek, ami előnyös hatással lesz a nagy meccsek idején beálló rendkívüli tolongások megszüntetésére.”  Hozzátette, hogy az új páholyok húsvét előtt lesznek kész, a további munkálatok pedig június végén kezdődnek el.

„Az építkezés jelentős költségeket igényel. A most folyó munkálatok 400 000 koronába kerülnek, a júniusban meginduló újabb beruházások pedig 4 és fél millió koronát igényelnek. A szükséges összeg ma még nincsen együtt, a vezetőség azonban reméli, hogy már rövidesen abban a helyzetben lesz, hogy a pályát teljesen kiépítse”  – írta a Sporthírlap.

A hatvanezres befogadóképesség aztán sohasem valósult meg. 1923 októberében az FTC elhatározta, hogy stadionná alakítja át sporttelepét, majd a B-tribün 1924. augusztus 31-i (Magyarország–Lengyelország 4:0) felavatásával –immár a Gschwindt-érában – el is készült a kibővített Üllői úti pálya,„Közép-Európa legszebb, legimpozánsabb pályája” (Szigeti).

De csak negyvenezer nézőre kivitelezve.