Világfutball: novemberben a bosnyákokkal játszik edzőmeccset az orosz válogatott

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 10:36
null
Miralem Pjanic szerint nem jó, hogy a bosnyák válogatott az oroszok ellen játszik felkészülési mérkőzést (Fotó: AFP)
Többen is kritizálták a Bosnyák Labdarúgó-szövetséget, amiért úgy döntött, az ország válogatottja november 19-én felkészülési mérkőzést játszik Oroszországgal – írja az MTI.

„Ez a döntés nagyon nem jó. Nem jutok szóhoz, de a szövetségben tudják, mit gondolok” – nyilatkozta a 107-szeres válogatott Miralem Pjanic, aki ezen a héten igazolt az FC Barcelonától az Egyesült Arab Emírségekbe.

Benjamina Karic, a bosnyák főváros, Szarajevó polgármestere közölte, ha nem változtatják meg a döntést, beszüntetik az eddig eredményes együttműködést a szövetséggel.

„Szarajevó mint az a város, amely a leghosszabb ideig az agresszorok ostroma alatt állt, és én mint polgármester határozottan elítéljük a labdarúgó-szövetség döntését” – írta közösségi oldalán.

Szarajevót 43 hónapig ostromolták 1992 és 1995 között a boszniai háború ideje alatt. Ez volt a modern európai történelem leghosszabb ostroma a 20. században.

A mérkőzést Szentpéterváron rendezik november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt. A tornára a bosnyákok nem jutottak ki, az oroszok pedig nem vehetnek részt rajta, mert februárban az európai és a nemzetközi szövetség is eltiltotta őket az ukrajnai háború miatt. Így a selejtezőben hiába érték el a pótkvalifikációt érő helyezést, abban már nem indulhattak el.

Az orosz válogatott legutóbb tavaly novemberben játszott mérkőzést, amikor 1–0-ra kikapott Horvátország vendégeként világbajnoki selejtezőn. Legközelebb szeptember 24-én Kirgizisztánban, majd novemberben a vb-résztvevő Iránnal vív barátságos mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
18 órája

Az orosz futballelnök reméli, hogy válogatottjuk ott lehet a 2026-os vb-n

Minden más foci
2024.12.24. 11:37

Bosnyák történelem: lejátszotta ezredik mérkőzését Edin Dzeko

Minden más foci
2024.12.21. 12:40

Sztankovics ideges lett a vesztes kupameccsen, dühében szétverte a kispadot – videó

Minden más foci
2024.12.03. 17:00

A bosnyákok is keretet hirdettek a németek és a hollandok elleni meccsekre

Magyar válogatott
2024.11.05. 13:48

Hárman is 8-as osztályzat felett – így értékelték olvasóink a válogatott teljesítményét a bosnyákok ellen

Magyar válogatott
2024.10.15. 14:40

„Nyugodjanak békében az árvíz áldozatai!” – a magyar szurkolók üzentek a bosnyákoknak

Magyar válogatott
2024.10.15. 08:44

Profi munka Boszniában – Bobory Balázs jegyzete

Magyar válogatott
2024.10.14. 23:45
Ezek is érdekelhetik