Sportrádió: A VAR miatt nem lesznek egyenlő feltételek – Erős Gábor

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.18. 20:40
null
Erős Gábor (Fotó: Szabó Miklós, 2011)
Erős Gábor korábbi labdarúgó-játékvezető volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. Kassai Viktor segítőjeként a dél-afrikai világbajnokságot is megjáró szakember sarkos véleményt fogalmazott meg a modern labdarúgás meghatározó elemévé váló VAR-rendszerről.

„Nem vagyok VAR-párti. Megértem, hogy kell a technika, megértem, hogy a világ ebbe az irányba megy el, de kiesnek az egyéniségek. Ha egy játékvezető az első félidőben hoz egy döntést, amelyről a VAR segítségével kiderül, hogy nem jó, onnantól kezdve úgy megy ki a második félidőre, hogy ezen a mérkőzésen az értékelése mínuszban lesz, tehát pluszteherrel kell megbirkóznia” – vélekedett Erős Gábor.

A korábbi partjelző szerint az a tény, hogy nem minden bajnokságban van videobíró, egyenlőtlen körülményeket eredményez napjaink labdarúgásában.

„Az NB I-ben van VAR. Az utolsó fordulóban egy kiesési mérkőzésen van egy játékvezetői döntés, a VAR korrigál, benn marad az adott csapat. Az NB II-ben a feljutásról döntő meccsen nincs VAR, és ott mondjuk egy tévedés miatt nem jut fel egy csapat. A futball nekem attól volt szép, hogy ugyanazok a szabályok érvényesültek egy falusi meccsen és a világbajnoki döntőben is” – fogalmazott az egykori játékvezető.

Legfrissebb hírek

Rátgéber László a 30 éve kezdődő pécsi kosárhegemóniára emlékezett

Kosárlabda
8 órája

Minden NB I-es és NB II-es játékvezető teljesítette az évközi fizikai tesztet

Labdarúgó NB I
9 órája

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

„Nem biztonságos” – két olasz FIFA-játékvezető is úgy döntött, nem vezet a Napolinak

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:36

Elhunyt Márton Sándor egykori labdarúgó-játékvezető

Minden más foci
2025.04.03. 17:13

PL: bejelentették, mikor érkezik a félautomata lesrendszer

Angol labdarúgás
2025.04.01. 18:37

Elhunyt Gergely Sándor korábbi NB I-es labdarúgó-játékvezető

Labdarúgó NB I
2025.04.01. 14:29
Ezek is érdekelhetik