Ajax: köszönetet mondott a bírónak az elhunyt honfitársára emlékező Kudus

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.20. 11:28
A közösségi oldalainkon számoltunk be arról, hogy az Ajax–Sparta Rotterdam (4–0) holland élvonalbeli bajnokin az amszterdamiak ghánai válogatott játékosa, Mohammed Kudus a gólja után megemlékezett a törökországi földrengésben elhunyt honfitársáról, Christian Atsuról. A hazaiak negyedik találatát jegyző futballistája ráhúzta a mezét a nyakára, a szabályok értelmében pedig ezért sárga lapot kellett volna kapnia. A holland játékvezető, Pol van Boekel azonban nem szankcionálta a gólszerzőt – írja a keepup.com.au.

„Ez felülírja a futball szabályait, ez élet és halál kérdése – jelentette ki Mohammed Kudus az ESPN-nek. – A játékvezető azt mondta, hogy ilyet nem szabad csinálni, ugyanakkor megértő volt. Hálás vagyok neki ezért, és nagyon tisztelem őt.”


Az Ajax fiatal ghánai játékosa hozzátette, hogy Christian Atsu nagyon kedves volt a szívéhez, sokat figyelte őt és tanult a játékából, ráadásul rendszeresen kapott tőle jótanácsokat.

„Ha nem találtam volna a kapuba, a lefújás után akkor is megmutattam volna a pólómat” – árulta el Kudus, aki egyébként szabadrúgásból szerzett gólt a meccsen. Atsu az utolsó mérkőzésén szintén bal lábbal, szintén szabadrúgásból volt eredményes a 97. percben, az a találat győzelmet jelentett a török csapatának.

Atsu utolsó gólja

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
3 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45
Ezek is érdekelhetik