Kína: őrizetbe vették a labdarúgó-szövetség elnökét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 10:45
null
Csen Su-jüan2019 augusztusa óta a kínai szövetség elnöke (Fotó: AFP)
Hivatalosan „súlyos fegyelemsértés”, gyakorlatilag korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Csen Su-jüant, a Kínai Labdarúgó-szövetség elnökét.

A Kínai Kommunista Párt szerdán egymondatos közleményt adott ki arról, hogy a sportvezető ellen a nemzeti sportért felelős szervezet és Hupej tartomány illetékes testülete indított eljárást „súlyos fegyelemsértés” miatt, ami Kínában szinte minden esetben korrupciót jelent. Azt a párt nem közölte, hogy mik a konkrét vádak.

Az országban bevett eljárás szerint ilyen esetekben a gyanúsított őrizetbe kerül, s ha a sportért felelős szervezetek eljárása során a gyanút megalapozottnak találják, az érintettet átadják a bűnüldöző szerveknek, melyek hivatalosan vádat emelnek ellene.

Csen Su-jüan esete újabb csapás a kínai futball számára, ami azért is kellemetlen lehet a helyi sportági vezetőknek, mert az ország elnöke, Hszi Csin-ping a labdarúgás szerelmese, és nem titkolt vágya, hogy a kínai futball nemzetközi színvonalúvá váljon. Ennek érdekében a koronavírus-járványt megelőző években hatalmas pénzt fektettek a labdarúgásba, az élvonalba mesés fizetésekért csábítottak külföldi játékosokat. A lendületet viszont teljesen lefékezte a járvány, melyre az ország teljes elszigetelődéssel és rendkívül szigorú korlátozó intézkedésekkel reagált, amelyeket csak az előző év végén oldottak fel.

Legfrissebb hírek

Korrupció gyanúja miatt razziázott a francia ügyészség a profi ligánál és az elnök otthonában

Francia labdarúgás
2024.11.05. 12:56

Spanyolország: az RFEF ügyvivő elnöke után is nyomoznak, újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből

Spanyol labdarúgás
2024.04.12. 17:30

Ázsia-kupa: csoportelsőként továbbjutott a házigazda Katar

Minden más foci
2024.01.17. 17:48

Asztalitenisz: a világ csak asszisztált, Kína mindent vitt a dohai WTT-döntőben

Egyéb egyéni
2024.01.05. 17:33

Női vízilabda: a magyar válogatott edzőmérkőzésen elverte Kínát

Vízilabda
2023.12.16. 19:53

Dél-Korea: Klinsmann a Kínában fogva tartott játékosa elengedését kéri

Minden más foci
2023.11.23. 10:41

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52

Súlyemelő-vb: a negyedik kínai sikerrel Ázsia hétből hét összetett aranynál tart

Egyéb egyéni
2023.09.08. 23:26
Ezek is érdekelhetik