Tényleg mindenkié – Szöllősi György jegyzete

„Nagyon megható és mély üzenetet hordoz az idei Puskás-díj! Kiváló döntés! – írta üzenetben futballszurkoló barátom, és én is így vélem (már ha képes vagyok elvonatkoztatni attól, hogy legalább a bő listán szerintem Szalai Ádám oxizós góljának föltétlenül helye lett volna). Valóban a meghatottság a jó szó arra, amit az amputált lábú, de mankóval is elképesztő gólt ollózó lengyel Marcin Oleksy győzelmének a bejelentésekor érezni lehetett a párizsi Salle Pleyel nézőterén. Tudom ugyanakkor, sokan megütköztek már azon is, hogy egyáltalán számításba jöhetett, a szavazásra bocsátott listára kerülhetett a hiányzó alsó végtaggal futballozók lengyel bajnokságában szerzett találat, mondván, nem ide, nem az év legszebb, legfontosabb góljai közé való. Igaz, hogy éles volt a kontraszt az amatőr parasportolók meccsét nézve a végül még versenyben maradt, a vb-n, illetve az Európa-konferencialigában szerzett Richarlison- és Payet-gólhoz képest, hiszen azokat tényleg világszerte ismert sztárjátékosok lőtték, mégis biztos voltam benne, hogy ha a szurkolók (talán nagy részben a lengyelek) a legjobb három közé szavazták Oleksy páratlan gólját, a felkért szakértők pláne őt választják majd. Igen, valamelyest hatásvadász módon. Néhány dolgot azonban tisztázni kell. Egyrészt a FIFA által felkért szakemberek, volt futballisták már akkor sem a neveket és a népszerűséget nézték, amikor 2019-ben például a teljesen ismeretlen Zsóri Dániel briliáns debreceni ollózását választották az akkor ugyancsak versenyben lévő Lionel Messi vagy Zlatan Ibrahimovic egy-egy gyönyörű találatával szemben. Továbbá látnunk kell, hogy a Puskás-díj – egyébként nagyszerű – történetének 14 éve alatt egyértelműen megváltoztak a kiválasztás írott és íratlan szabályai. Az első kiírás szerint a nemzeti első osztálynál nem lehetett alacsonyabb rangú az a mérkőzés, amelyen a Puskás-díjra jelölt gól esett. Ráadásul miután a megfogalmazás – akkor még – nem a „legszebb”, „legkülönlegesebb” gólról, hanem „az év góljáról” szólt, számított az adott találat rangja, jelentősége is. A női futballisták góljai kezdettől ott voltak a listán, eleinte mutatóba egy-egy, aztán az idén már három is. Igaz, hölgy még nem nyert Puskás-díjat, de nyilván nincs már messze az az idő sem, amikor fog. Brazil harmadosztályban vagy a maláj bajnokságban szereplő játékos már volt a győztesek között, néhány éve egy ifjúsági tornán szerzett találat is felkerült a toplistára. Mára pedig kimondottan a kiírás része lett, hogy nem számít az adott mérkőzés osztálya, a gólszerző neme, életkora, sőt, íme, fogyatékkal sportoló is lehet a jelölt, mi több, a győztes.

Aggasztónak találom és egyáltalán nem nézem jó szemmel azt a folyamatot, amely a nemzetközi sportban is próbálja összemosni, megkérdőjelezni a nemeket, a nemzeteket, relativizálni a nagy teljesítményeket, de éppenséggel a FIFA Puskás-díj esetében nem tartom ördögtől valónak, hogy annak válogatási elvei kifejezik a futball egyetemességét, bárki számára átélhető gyönyörűségét, hogy a futball mindenkié.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!