Vb 2026: mindhárom rendező automatikus résztvevő – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 19:24
null
Kanada, az USA és Mexikó szövetségének logója (Fotó: AFP)
Címkék
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság mindhárom házigazdájának, azaz az Egyesült Államoknak, Kanadának és Mexikónak a válogatottja is automatikus résztvevője a tornának – döntött a nemzetközi szövetség (FIFA) kedden.

 

A szervezet tanácsának határozata szerint az észak-amerikai kontinentális szervezet (CONCACAF) többi együttese közül további három kvalifikálhat a megnövelt létszámú, 48 csapatos tornára.

Arról már korábban határoztak, hogy az egyes kontinensekről mennyien jutnak ki a vb-re: ez alapján Európát 16, Afrikát biztosan kilenc, Ázsiát nyolc, Dél-Amerikát hat, az óceániai régiót pedig egy együttes képviseli majd. A maradék két helyről interkontinentális pótselejtezők döntenek, ezen Európán kívüli csapatok vesznek majd részt.

A három év múlva esedékes torna lesz az első, amelynek három társházigazdája lesz.

A FIFA arról is döntött, hogy a 2030-as viadal házigazdáját jövő szeptemberben jelölik ki. A pályázók között van Argentína, Chile és Paraguay közös kandidálása, de együtt szeretné megrendezni a tornát Spanyolország, Portugália és Ukrajna, miközben több, kontinensen átívelő pályázati szándékokról is szóltak sajtóhírek. Marokkó a spanyol–portugál–ukrán trióhoz csatlakozna, míg Szaúd-Arábia Egyiptommal és Görögországgal közösen látná vendégül a világ legjobb labdarúgóit.

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: a magyar válogatott számára biztosnak tűnik a 2. kalap – akiket kaphatunk...

Magyar válogatott
2024.11.19. 09:04

Vb 2026: kisorsolták az ázsiai selejtezősorozat harmadik szakaszát

Minden más foci
2024.06.27. 14:13

Videó: Igor Stimac kiakadt, Indiában felháborodtak a búcsút okozó gól miatt

Minden más foci
2024.06.12. 16:10

Szudán zsinórban a harmadik vb-selejtezőjét nyerte meg, Marokkó a triplázó El-Kabi vezérletével gurított hatot Kongónak

Minden más foci
2024.06.11. 23:45

Aboubakar duplázott, Onana büntetőt védett, Kamerun vb-selejtezőt nyert

Minden más foci
2024.06.08. 21:02

Nigéria és Dél-Afrika rangadója döntetlen lett, Lesotho vezeti a vb-selejtezőcsoportot

Minden más foci
2024.06.07. 23:14

Trezeguet megint elintézte, Egyiptom továbbra is hibátlan az afrikai vb-selejtezőben

Minden más foci
2024.06.06. 23:28

Könnyek a vb-selejtezőn: visszavonult a válogatottól a 94 gólos indiai rekorder

Minden más foci
2024.06.06. 21:50
Ezek is érdekelhetik