AZ EURÓPAI KLUBSZÖVETSÉG (ECA) Budapesten tartotta legutóbbi közgyűlését, amelyen a magát az európai futballklubok egyetlen független képviseleti szerveként és a „klubok hangjaként” pozicionáló szervezet hosszú távú együttműködést írt alá a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA).
AZ EURÓPAI KLUBSZÖVETSÉG (ECA) Budapesten tartotta legutóbbi közgyűlését, amelyen a magát az európai futballklubok egyetlen független képviseleti szerveként és a „klubok hangjaként” pozicionáló szervezet hosszú távú együttműködést írt alá a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA).
Az együttműködés egyik legsarkalatosabb pontja: az európai egyesületek – noha korábban hevesen tiltakoztak – gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra elfogadták, hogy a FIFA tovább sűríti az eleve sűrű versenynaptárt, élén az egyelőre érdemben ki sem dolgozott, ám 2025-től biztosan harminckét csapatosra bővítendő klubvilágbajnoksággal.
Persze a budapesti közgyűlésen több más ügyben is döntést hoztak a résztvevők. Az ECA taglétszáma az elsősorban kis és közepes klubok csatlakozásával nemsokára a kétszeresére nő, és a demokratikus képviselet, valamint a jog az egyenlő lehetőségekhez látszólag fontos és minden szempontból üdvözlendő fejlemény.
Ezzel együtt a szervezet ilyetén megerősödése nem jelentheti azt, hogy a versenynaptárt minden további nélkül lehet és kell bővíteni!
Először is, a harminckét csapat nem kizárólag Európából érkezik, másodszor pedig a klub-vb mindenkori résztvevőinek köre csak azért nem bővül, mert nagyobb halmazt alkotnak a kontinens egyesületei. Ugyanazok maradnak a legnagyobbak és a legesélyesebbek, mint eddig, és ugyanazok jutnak a tűz közelébe, amelyek korábban.
Ha tehát pragmatikusan nézzük, az a helyzet, hogy még több pénzt pumpálnak a rendszerbe, s bár a piramis alján megjelennek új szereplők, akik talán valamennyivel több lehetőséghez és bevételhez jutnak, mint eddig (ezzel máris lehet a demokratikus berendezkedésre hivatkozni, és meg is vannak a bővítéshez szükséges voksok), a korábbi struktúra – helyzet- és helyváltoztatások nélkül – egyszerűen egy emelettel emelkedik, azaz a status quóban eleve jómódúak még inkább azokká válnak (ez már kevésbé demokratikus).
Az egyértelmű sportswashing, azaz a hamis sportjóléti intézkedések mellett ráadásul további aggályok jelennek meg, s ha a kaptafánál maradunk, és a több mérkőzés jelentette nagyobb ökológiai lábnyom kérdését nem is minősítjük, sportlapként okkal aggódhatunk a túlzott igénybevétel miatt fellépő minőségromlás miatt.
A világ labdarúgását vezető szervezeteknél nem ez az ethosz, de lássuk be, a sportnaptár sűrűségét tekintve a kevesebb több lenne.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!