CIES: kiderült, hol szórják leginkább a lapokat a játékvezetők

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.29. 12:19
null
Kiderült, hol adnak leggyakrabban lapot a játékvezetők (Fotó: Getty Images)
Heti jelentésében a sárga és piros lapok gyakoriságát vizsgálta a világ 76 bajnoksága adatainak elemzésével a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES). A jelentésből kiderül, hogy a legtöbb lapot a latin-amerikai bajnokságokban osztják ki.

 

A CIES világszerte 76 bajnokság adatait vizsgálta 2020 januárja óta. Eszerint a legtöbb lapot a bolíviai bajnokságban kapják a labdarúgók, ugyanis a játékvezetők mérkőzésenként átlagosan 7.01-szer figyelmeztetik lappal a játékosokat, s „meccsenként 0.55 kiállítás történik”, a lista első tíz helyezettje között pedig hét latin-amerikai bajnokság szerepel a portugál első- és másodosztály, valamint az ukrán pontvadászat mellett.

Ami a piros lapok számát illeti, a legtöbb kiállítás is a bolíviai bajnoksághoz köthető, ugyanakkor ebben a mutatóban az első tíz helyezett mind latin-amerikai.

Az OTP Bank Liga az összes lap tekintetében 5.11-es átlaggal a 24. helyet foglalja el, a sárga lapok szempontjából 4.90-es átlaggal 23., míg a piros lapok tekintetében 0.25 kiállítással a 33. helyen áll.

A legkevesebb lapot a japán másod- és első osztályban osztják ki, előbbi esetében meccsenként csupán 1.99-et, utóbbinál 2.16-ot, ezt a holland élvonal (3.09) és a holland másodosztály (3.13) követi, a japán másodosztályban pedig mindössze minden huszadik meccsen van kiállítás (0.05-ös átlag).

 

A TELJES LISTA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Gulácsi a top tízben, de Pécsi Ármin is előkelő helyen egy statisztikai mutatóban

Minden más foci
2025.04.09. 11:08

„Nem biztonságos” – két olasz FIFA-játékvezető is úgy döntött, nem vezet a Napolinak

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:36

Elhunyt Márton Sándor egykori labdarúgó-játékvezető

Minden más foci
2025.04.03. 17:13

Van egy mutató, amiben a Paks a 30., az MTK a 36. legjobb a világon

Labdarúgó NB I
2025.04.02. 12:03

Elhunyt Gergely Sándor korábbi NB I-es labdarúgó-játékvezető

Labdarúgó NB I
2025.04.01. 14:29

Bemikrofonozták a játékvezetőket az FTC–Debrecen kézimeccsen – videó

Kézilabda
2025.04.01. 09:18

Magyar játékvezetők is szerepet kapnak az Arsenal–Real Madrid BL-negyeddöntőn

Bajnokok Ligája
2025.03.24. 12:53
Ezek is érdekelhetik