Fontosabb a vizsga, mint az Eb – Deák Zsigmond jegyzete

„A legfontosabb a tanulás!” – mondta drága nevelőedzőm, Széles Józsi bácsi (Isten nyugosztalja), s én ifjú birkózóként csodálkoztam, mert az ő szájából épp az ellenkezőjére számítottam, olyasmire, hogy mi csak eddzünk, mint az állat, a többi jön magától. Persze ő már akkor tudta, amit én csak jóval később, hogy az „állati edzés” csak egyike a siker szegmenseinek, millióból egynek hozza meg ténylegesen, s kizárólag akkor, ha a többi komponens is megvan, például a tanulhatatlan szerencse. Józsi bá generációkat nevelt testileg-lelkileg normális emberré a sport segítségével, ami legalább akkora eredmény, mint egyik nebulója, Bácsi Péter két-két világ- és Európa-bajnoki címe, olimpiai ötödik helye. Persze a tanulást ő sem spórolhatta meg, hogy aztán mostanra önkormányzati képviselő és a Magyar Birkózók Szövetsége szakmai igazgatója lehessen.

Mindez akkor jutott az eszembe, amikor olvastam a hazánkban zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokság „nagycsapatai” közül a németek szövetségi edzőjének nyilatkozatát. „Nemcsak a futballt tartjuk prioritásnak, hanem a tanulmányokat is. (...) az Európa-bajnokságra is két pedagógus kísérte el a csapatot, ők nemcsak ilyenkor vannak a játékosok mellett, hanem egész évben. Talán ez is meglepő, de a legfontosabb az évzáró vizsga, és csak utána jön az Eb” – mondta Christian Wück. S ez a hozzáállás annak ellenére sem egyedi jelenség, hogy a profi futballból enyhén szólva jobban meg lehet élni, mint birkózásból. „A gyerekeknek külön tanárokat biztosítanak, akik ha kell, a csapattal utaznak, hogy a tornák alatt is segítsék őket” – ezt már a spanyolok trénere, Julen Guerrero mondta, s francia kollégája, Jean-Luc Vannuchi szintén hasonló modellről számolt be: „Nemcsak a játékosok, hanem a rendszer érdeke is, hogy iskolázott labdarúgóink legyenek, ezért a szövetség külön is segíti a válogatott játékosok oktatását.”

Elképesztő tudatosságról tanúskodik ez, annak a felismeréséről, hogy a siker hajhászása, főleg ilyen fiatal korban, nem egyenlő a siker elérésével. S amikor Bernardo Corradi, az olaszok mestere úgy büszkélkedett Mattia Manninivel, hogy „ő nemcsak a csapatkapitányunk, hanem a keret legjobb tanulója”, akkor már meg vagyunk győzve arról, ezek tényleg tudnak valamit. Tudni viszont csak tanulással lehet, hogy aztán a sportpályán és a civil életben egyaránt érvényesülhessünk.

Magyart egyelőre több okból sem szólaltattunk meg a témában. Egyszer talán ennek is eljön az ideje.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!