Románia: Mutu lemond és Osimhenék edzője lesz – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 11:38
null
Adrian Mutu a nigériai szövetség kiszemeltje a megüresedő szövetségi kapitányi posztra (Fotó: Getty Images)
Adrian Mutu, a román élvonalban szereplő Rapid Bucuresti vezetőedzője a Nigériai Labdarúgó-szövetség (NFF) első számú jelöltje a szövetségi kapitányi posztra – írja a helyi NSM Media, melynek értesüléseit a román sajtó is átvette.

A jelenlegi kapitány, José Peseiro szerződése júniusban jár le, s várhatóan nem fogják meghosszabbítani, miután Nigéria a nyolcaddöntőben búcsúzott a 2021-es Afrikai Nemzetek Kupájától. A már említett nigériai portál úgy tudja, hogy Mutu képviselői már az afrikai országban vannak, és a szövetség szóbeli beleegyezésére várnak. A 44 éves egykori csatár (aki korábban a román U21-es válogatottat is irányította) 2022 márciusában ült le a Rapid kispadjára, melyet ebben az idényben a felsőházi rájátszásba vezetett. Mutut jelenleg egy 2025-ig szóló szerződés köti a fővárosi vasutascsapathoz.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47

Európai kézilabdaligák: Szabó Anna hét gólt lőtt a német bajnokságban

Kézilabda
2025.02.19. 22:28

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

A mesebeli fegyverszünet

Népsport
2025.02.05. 16:13

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

Női kézilabda BL: hihetetlen, földön fekvő játékos lőtt győztes gólt Ambros Martínék ellen – videó

Kézilabda
2025.01.26. 21:54

Európai kézilabdaligák: Pásztor négy, Korsós három gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2025.01.22. 22:47

Faluvégivel nyert a Ludwigsburg, az Odense agyonverte a Rapid Bucuresti-et a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.01.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik