Szaúd-Arábia: Boldog vagyok itt – C. Ronaldo nem tér vissza Európába

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 21:33
null
(Fotó: Getty Images)
Az Al-Naszr labdarúgócsapatának portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo kijelentette: nem akar visszatérni Európába Szaúd-Arábiából.


Cristiano Ronaldót az elmúlt napokban ismét összeboronálták a Bayernnel azok után, hogy Oliver Kahnt és Hasan Salihamidzicet is elbocsátották a müncheniektől a Bundesliga megnyerésének ünneplése közepette – néhány hónapja a klub akkori vezérigazgatója és sportigazgatója mondott nemet CR érkezésére.

A Newcastle Unitedet is rendszeresen szóba hozták C. Ronaldóval – ez nem is meglepő, hiszen a „szarkák” ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartoznak, mint az Al-Naszr.

A pletykák ellenére a portugál támadó most tiszta vizet öntött a pohárba.

„Boldog vagyok, szeretném itt folytatni az Al-Naszrban. Optimistának és magabiztosnak érzem magam. Összességében jó életem van Szaúd-Arábiában, és a bajnokság is tetszik. A nagy játékosokat bármikor szívesen látják itt, legyen az világsztár vagy fiatal tehetség. A liga egyre jobb lesz, ha még többen jönnek.

Bízom benne, hogy a következő idényben mi leszünk a legjobbak. Hinnünk kell ebben, s közösen kell keményen dolgoznunk, hogy elérjük céljainkat” – mondta Cristiano Ronaldo.

 


 

Legfrissebb hírek

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2 órája

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
8 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
9 órája

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
13 órája

Milánóban lepné meg az Intert a Bayern

Bajnokok Ligája
16 órája

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 20:11
Ezek is érdekelhetik