Arany-kupa: Mexikó hajrágóllal aranyérmes – videó

Vágólapra másolva!
2023.07.17. 06:47
null
Santiago Giménez góljával győzte le Mexikó Panamát az Arany-kupa döntőjében (Fotó: Getty Images)
Mexikó győzelmével ért véget az észak- és közép-amerikai zóna (CONCACAF) Egyesült Államokban rendezett Arany-kupája, miután a magyar idő szerinti hétfő hajnali fináléban Panama 1–0-s vereséget szenvedett.

 

A csoportját egyaránt megnyerő Mexikó és Panama vívta az Arany-kupa 2023-as döntőjét, miután előbbi a negyeddöntőben Costa Ricát, a legjobb négy között pedig Jamaicát múlta felül, míg utóbbi a nyolc között Katart ütötte ki, az elődöntőben pedig az Egyesült Államokat búcsúztatta.

A mérkőzés nagy küzdelmet és enyhe mexikói fölényt hozott, Jaime Lozano együttese pedig több kapura lövéssel (23–14) és több kaput eltaláló lövéssel (7–2) próbálkozott, de ezek közül csak egy vezetett eredményre, hiszen a holland Feyenoordot erősítő Santiago Giménez 88. percben szépen megharcolt a labdáért, majd a védők szorításában is meg tudta szerezni a Mexikó győzelmét jelentő találatot. 1–0

A GYŐZTES GÓL



ÍGY ÜNNEPELTEK A MEXIKÓIAK






 

A mexikói válogatott története során kilencedik alkalommal nyerte meg a sorozatot. A torna Fair Play-díjasa az Egyesült Államok lett, a legjobb kapusnak a mexikói Guillermo Ochoát, a legjobb játékosnak pedig a panamai Adalberto Carrasquillát választották, míg a gólkirályi címet a két mesterhármast is jegyző Jesus Ferreira szerezte meg hét találattal.

CONCACAF
ARANY-KUPA
DÖNTŐ

Mexikó–Panama 1–0 (S. Giménez 88.)

Legfrissebb hírek

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
2025.03.24. 08:57

Videó: Thierry Henryval ünnepeltek az Egyesült Államokat Los Angelesben megverő panamaiak

Minden más foci
2025.03.22. 14:14

A brazil klubok kontinensváltásával fenyegetőzik a Palmeiras elnöke

Minden más foci
2025.03.11. 17:35

Videó: nem akármilyen gól született a mexikói bajnokságban

Minden más foci
2025.03.10. 09:25

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Ez aztán a pech: bedrogozták és kirabolták a mexikói játékvezetőt, aki később a bírói karból is kikerült

Minden más foci
2024.12.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik