MLS: Lionel Messi első meccse után büntetést kaphat

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 16:01
null
Lionel Messit első bajnoki meccse után megbüntethetik az MLS-ben (Fotó: Getty Images)
Góllal és győzelemmel mutatkozott be az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságában, az MLS-ben Lionel Messi, aki az Inter Miami vezére volt a New York Red Bulls elleni 2–0-s idegenbeli siker alkalmával. A hétszeres aranylabdást a Bild értesülései szerint viszont megbüntethetik, mert a mérkőzés után nem sétált át az újságírók számára kijelölt interjúfolyosón.

 

A Bild azt írja, Lionel Messi a megünnepelte a győzelmet a csapattársaival és a szurkolókkal, de a mérkőzés után nem ment át az újságírók számára kijelölt interjúfolyosón – ez pedig kötelező az amerikai ligában.

Dan Courtemanche, az MLSZ kommunikációs igazgatóhelyettese egyébként már a New York Red Bulls–Inter Miami mérkőzés előtt kifejtette, hogy ahogy mindenki másnak, Messinek is kötelező a média rendelkezésére állnia, ugyanakkor az egyelőre nem világos, milyen büntetést kaphat – jegyzi meg a Bild, kitérve arra is, hogy Messi szinte egyáltalán nem ad interjút angolul és nehézségei is vannak a nyelvvel.

Legfrissebb hírek

Gazdag győztes meccsen mutatkozott be a Columbusban

Légiósok
2025.04.14. 06:42

Gazdag számára vonzó volt olyan együtteshez igazolni, amely mindig a bajnoki címért küzd

Légiósok
2025.04.13. 09:27

Gazdag Dániel a Columbus Crew-nál folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.04.11. 18:15

Kiderült, mennyit fizet a Crew a már Columbusban készülő Gazdag Dánielért – sajtóhír

Légiósok
2025.04.11. 13:08

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10
Ezek is érdekelhetik