Szaúd-Arábia: Firmino mesterhármassal, Mendy nagy hibával mutatkozott be – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.12. 08:40
null
Roberto Firmino három góllal vezette győzelemre az Al-Ahlit (Fotó: Getty Images)
Győzelemmel kezdte a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a nyáron Édouard Mendyvel, Roger Ibanezzel, Franck Kessiével, Rijad Mahrezzel, Allan Saint-Maximinnel és Roberto Firminóval erősítő, a kispadra az eddig az RB Salzburgot irányító Matthias Jaisslét megszerző Al-Ahli, amely az 1. fordulóban Firmino triplájával nyert 3–1-re az Al-Hazem ellen.

Az Al-Ahli már a 6. percben megszerezte a vezetést Roberto Firmino fejesével, majd négy perccel később Firmino Rijad Mahrez beadása után passzolt a kapuba.

A második félidő elején az Al-Ahli Chelsea-től megszerzett válogatott kapusa, Édouard Mendy hibázott nagyot, amely után a vendégek brazilja, Vina emelte át őt 30 méterről.

A folytatásban viszont Firmino a 72. percben közelről megszerezte egymaga és csapata harmadik gólját, kialakítva ezzel az Al-Ahli 3–1-es sikerét.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Meglepetés, a Liverpool korábbi kiválósága kikerült az Al-Ahli bajnoki keretéből

Minden más foci
2025.02.08. 09:19

„Mindent megtettem, hogy játsszak” – Neymar elköszönt az Al-Hilaltól

Minden más foci
2025.01.28. 14:54

Csillagászati gázsival csábítják Viníciust a szaúdiak, aki Neymar örökébe léphetne a transzferrel – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.01.28. 12:05

Világrekordot jelentő, 350 millió eurós szaúdi ajánlat érkezett Vinícius Júniorért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.01.24. 12:31

Cristiano Ronaldo az Al-Naszr társtulajdonosa lesz – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.16. 14:58

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

Cristiano Ronaldo elárulta, melyik rekordot nem akarja megdönteni

Minden más foci
2024.11.23. 19:50

Az Al-Hilalnak elege van Neymarból, Cristiano Ronaldóval pótolná – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.06. 14:55
Ezek is érdekelhetik