MLS: Harry herceg, DiCaprio, két pókember – sztárok sora látta Messit LA-ben

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 09:04
null
Messire Hollywood krémje is kíváncsi volt első Los Angeles-i meccsén (Fotó: Getty Images)
Pályafutása során először lépett pályára Los Angelesben a nyáron az Inter Miamihoz igazolt hétszeres aranylabdás Lionel Messi, aki iránt sztárok sora érdeklődött, s most kijött egy – nem túl rövid –  lista a mérkőzést helyszínen megtekintő hírességekről.

 

Színészek, zenészek, sztársportolók és egyéb médiaszemélyiségek is a helyszínen tekintették meg, ahogy Lionel Messi két gólpasszal járul hozzá az Inter Miami idegenbeli 3–1-es sikeréhez a Los Angeles FC vendégeként.

A színészek közül ott volt a mérkőzésen többek között Gerard Butler, Leonardo DiCaprio, Tom Holland, Will Ferrell (ő az LAFC tulajdonosa is), Selena Gomez, Toby McGuire, Jason Suidekis és Owen Wilson is, de olyan híres zenészek is, mint King Bach, Liam Gallagher, Shavo Odadjian (System of a down), Nas, Tyga vagy éppen a Rage Against The Machine zenekar.

A Los Angeles Lakers NBA-csapatát erősítő LeBron James mellett az LAFC egyik tulajdonosa, Earvin „Magic” Johnson, az LA Dodgers baseballosai, Mookie Betts, Clayton Kershaw, Julio Urias, a Philadelphia 76ersben pattogtató James Harden, illetve két amerikai futballista, Mario és Caleb Williams is, de rajtuk hívül Harry herceg és Meghan Markle.



 

Legfrissebb hírek

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Suárez és Messi góljaival jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2025.03.14. 10:11

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Nem vén Király – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
2025.03.09. 23:22
Ezek is érdekelhetik