Női foci: A vb-n a bírók a nézőknek is elmagyarázták a VAR-döntéseket – Vad Anita

– A szó szoros és átvitt értelmében is hosszú út vezetett Ausztráliába, a világbajnokságra?
– Majdnem három éve, 2020 decemberében választott ki a nemzetközi szövetség, hogy esélyes vagyok a részvételre, és az ezt követő két év munkája alapján dőlt el, hogy utazhatok – mondta lapunknak Vad Anita, a 2023-as ausztrál, új-zélandi közös rendezésű női világbajnokság magyar játékvezetője, aki a Kolumbia–Dél-Korea, Portugália–Egyesült Államok csoportmérkőzésen, valamint az Ausztrália–Dánia nyolcaddöntőn dolgozott asszisztensként. – Az edzésmunkát, az elméleti tudást, valamint az U17-es világbajnokságon mutatott teljesítményt egyaránt figyelembe vették, a döntés pedig tavaly decemberben született meg. Eleinte nehezen fogtam fel, hogy beteljesült az álmom.

– Jelentett valamilyen könnyebbséget, hogy részt vett a 2022-es Európa-bajnokságon?
– Mindenképp előnyömre vált, hiszen az a kontinens legnagyobb szabású eseménye. A világbajnokság azonban több szempontból más: kétszer annyi a csapat, több a játékvezető, jóval nagyobb a nézettség, a felhajtás, és az egész torna léptéke grandiózusabb. A tavalyi Eb azért emlékezetes elsősorban, mert az első nagy torna, amelyen részt vehettem, az idei pedig az első világbajnokságom. Az eseménytől függetlenül arra törekedtem, hogy megragadjak a legjobb bírók között, valamint méltó módon képviseljem a magyar játékvezetést.

– Mit gondol, sikerült?
– Az biztos, hogy a család nagyon büszke rám. Mindenki itthonról szurkolt a három mérkőzésen, amelyen asszisztensként közreműködtem. Saját bőrükön tapasztalhatták, mennyi lemondással jár a felkészülés, hiszen ritkán voltam a családi eseményeken, de megértők voltak. Ilyen támogató háttérrel minden kihívás zökkenőmentes.

– A nyolcaddöntőben a házigazda Ausztrália Dánia elleni mérkőzésén (2–0) lengetett hetvenötezer néző előtt. Az egész világbajnokságot jellemezte ez az érdeklődés?
– Már a nyitó meccs is katarzissal ért fel, azon nézőként voltam kint. Nemcsak a stadionokban, az utcákon is fesztiválhangulat uralkodott: zene, standok, beöltözött szurkolók, feldíszített városok. És ami a legfontosabb, rengeteg ember. Mire a nyolcaddöntőig eljutottunk, számos telt házas meccsen voltam kint. Mivel Sydney-ben és az új-zélandi Aucklandben asszisztensként tevékenykedtem, valamennyire megszoktam ezt, mégis mindig hihetetlen élményt jelentett. Nagy kultúrája van a női futballnak Óceániában, tisztelik a játékosokat és a játékvezetőket.

– Jól sejtem, hogy életre szóló élményekkel gazdagodott az ott töltött hetekben?
– A Sydney Olimpiai Parkban táborozott a játékvezetői csapat, a világbajnokság végéig ott laktunk és készültünk. Sohasem jártam ilyen tiszta, biztonságos és modern városban, mint amilyen Sydney. Ráadásul Ausztráliában életemben először láthattam koalát és kengurut, emellett külön öröm, hogy ha már ilyen messzire elutaztunk, a második csoportmeccs révén Új-Zélandra is eljutottam

– A játékvezetésben is tapasztalja azt a rohamos érdeklődést és fejlődést, amely a női futball egészére jellemző?
– A kettő összefügg. Ahogy egyre több a női labdarúgó, a játékvezetés iránt is növekszik az érdeklődés. Ezzel együtt természetesen érezzük, hogy a felelősségünk is egyre nagyobb. Ez a második női világbajnokság, amelyen alkalmazták a VAR-t, de ezen a tornán fordult elő először, hogy a bírónak meg kellett indokolnia a döntését a hangosbemondóban a visszajátszás megnézése után. Ez például kitűnő kezdeményezés. A szurkolók hajlamosak sokféleképp értelmezni egy-egy helyzetet, de a játékvezető eloszlathatja a kételyeket azzal, hogy elmondja, a szabálykönyv melyik pontja alapján hozott ítéletet.

– Mostantól arccal a 2025-ös svájci Európa-bajnokság felé?
– A cél természetesen az Eb, de az előtte megrendezendő utánpótlástornákon is szeretnék részt venni. Mindemellett továbbra is közreműködnék a hazai bajnokságokban, s hétről hétre minél magasabb szintű kiegyensúlyozott, jó teljesítményt szeretnék nyújtani.