Ázsiai BL: C. Ronaldo 11-est kapott, de figyelmeztette a bírót, nem volt az – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.11.27. 19:54
Viharosan kezdődött és úgy is folytatódott Cristiano Ronaldo csapata, az Al-Naszr hétfői rijádi mérkőzése az ázsiai Bajnokok Ligájában (AFC Champions League). A portugál világklasszis labdarúgó a meccs elején tizenegyest kapott, majd csatlakozott az iráni vendégcsapat, a Perszepolisz hevesen reklamáló játékosaihoz, és jelezte a játékvezetőnek: nem történt szabálytalanság. A meccs 0–0-ra végződött, az Al-Naszr ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

„No penalty” – olvasható le Cristiano Ronaldo szájáról az alábbi videón, de természetesen a játékvezető, a kínai Ma Ning nem erre a „vallomásra” alapozva vonta vissza a 4. percben befújt tizenegyest: kiment a VAR-képernyőhöz, és maga is meggyőződött róla, hogy CR nem szabálytalanság következtében került a földre.„No penalty” – olvasható le Cristiano Ronaldo szájáról az alábbi videón, de természetesen a játékvezető, a kínai Ma Ning nem erre a „vallomásra” alapozva vonta vissza a 4. percben befújt tizenegyest: kiment a VAR-képernyőhöz, és maga is meggyőződött róla, hogy CR nem szabálytalanság következtében került a földre.


Ronaldo nem kapott sárga lapot az indokolatlan esésért, viszont nem sokkal később már villant egy lap egy másik Al-Naszr-játékosnak: az ellenfele lábszárára taposó Ali Lajamit teljes joggal kiállította a kínai bíró. Ronaldo ezúttal is megpróbált a játékvezető lelkére beszélni, de nem járt sikerrel.


A mérkőzés csak egy VAR-ozás után meg nem adott Perszepolisz-gólt hozott. Ronaldo a második félidőben, egy ütközés után a nyakát és a vállát fájlalta, nem sokkal később, a 78. percben le is cserélték.

A 0–0 azt jelenti, hogy az Al-Naszr 13 ponttal megnyerte a csoportot, bejutott a nyolcaddöntőbe, míg a jelenleg nyolcpontos Perszepolisz biztosan második lesz. Ahhoz, hogy tovább is jusson, az ázsiai BL nyugati régiójának öt csoportmásodikja között be kell férnie a legjobb három közé. Még egy forduló van hátra a csoportkörből.


Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Az egyik legnehezebb ellenfél vár Cristiano Ronaldóékra az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.03.17. 14:38

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
2025.03.04. 11:15

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15
Ezek is érdekelhetik