Hollandia: kiderült, mi okozta Bas Dost majdnem végzetes rosszullétét

Vágólapra másolva!
2023.11.02. 17:42
null
Bas Dost egy októberi bajnoki mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Bas Dost (NEC Nijmegen) kis híján végzetes rosszullétét szívizomgyulladás okozta, ám további vizsgálatok következnek, és a futballista egyelőre csak a pihenésre, a mielőbbi gyógyulásra összpontosít – ez derül ki abból a nyílt levélből, amelyben a holland labdarúgó a klubja honlapján összegzi az eddig tudhatókat.

 

Mint beszámoltunk róla, Bas Dost vasárnap az AZ–NEC holland bajnoki mérkőzés hajrájában lett rosszul, újra kellett éleszteni, ám szerencsére még aznap este képes volt mosolygós fotóval bejelentkezni a kórházból.

„Sok vizsgálatot végeztek rajtam az elmúlt napokban, és az derült ki, hogy szívizomgyulladásom van – írta Bas Dost a klubnak, a csapattársainak, a szurkolóknak címzett levelében. – Több oka lehet az ilyen betegségnek, a következmények nagyon súlyosak lehetnek, nekem óriási szerencsém volt, hogy sikerült újraéleszteniük a pályán. Nem lehetek eléggé hálás az NEC és az AZ orvosának a szakszerű ellátásért.”

A 34 éves támadó időközben már beszélt a csapattársakkal, az edzőkkel, és megnyugtatta őket, hogy biztos a teljes felépülésben, s mindent megtesz azért, hogy újra pályára léphessen – amíg ez megtörténik, marad a televízió, és ha eljön az ideje, a lelátói szurkolás.

„Egy időre most kiszállok a futballból, csak a családommal akarok lenni. De amikor túl leszek ezen, és tudunk mindent, ami tudható, részletesen elmesélem majd, mi történt velem, mert szeretném, ha minden sportoló tanulna az esetemből” – folytatta Dost, aki annyit máris fontosnak tartott leszögezni: a betegségének semmi köze a koronavírus-fertőzés megelőzése érdekében kapott oltáshoz.

A félbeszakadt mérkőzést december 6-án játsszák le.


Legfrissebb hírek

NB I: a NEC-től érkezik a holland erőnléti edző a Ferencvároshoz

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 09:27

Hollandia: Bas Dost összeesett a pályán, félbeszakadt az AZ–NEC meccs

Minden más foci
2023.10.29. 19:18

Labdarúgás: Amikor a Fradiba szerződtem, csak kapkodtam a fejem – Mark Otten

Labdarúgó NB I
2023.05.05. 12:45

Holland Kupa: 63 lövés, 8 gól, tizenegyesek – elképesztő meccsen ment tovább a Feyenoord

Minden más foci
2023.02.09. 10:52

Hollandia: hazatért a Valenciától távozó Cillessen

Spanyol labdarúgás
2022.08.08. 11:09

Játékossors: a Man. City volt csatára visszatért Hollandiába

Minden más foci
2022.01.27. 14:46

Hollandia: a leszakadó lelátó sem zavarta meg az ünneplő drukkereket

Minden más foci
2021.10.17. 19:01

Bundesliga: a Frankfurt válogatott támadója Belgiumba igazol

Német labdarúgás
2020.12.25. 16:45
Ezek is érdekelhetik