Hihetetlen, de élmény – pörgős és hiteles dokumentumfilm-sorozat készült David Beckhamről

„Ez egy kép mindenkiről, szép ruhába'”– énekelte Lovasi András a Kispál és a Borzban valamikor húsz évvel ezelőtt, és amikor meghallottam, hogy David Beckhamről is életrajzi dokumentumfilm-sorozat készül, valamiért ez a sor ugrott be először. Aztán megnéztem a négy, egyenként 65-70 percből álló epizódot, s bár szép ruhát és szép ruhás embert láttam benne nem is keveset, ifjúkorom legkedvesebb zenekara egyszer sem jutott közben eszembe. És ha jobban meggondolom, ennél nagyobb dicséretet talán nem is írhatnék 2023 egyik leginkább várt és legnézettebb televíziós produkciójáról.

Nem, a Netflixen október 4-én bemutatott, és az azóta már körülbelül negyvenmillió (előfizető) nézőhöz eljutó sorozat egyáltalán nem arra törekszik, hogy a lehető legjobb színben tüntesse fel az egyetemes futball egyik legismertebb (még véletlenül sem a legjobb szót használtam) játékosát, a családját és teljes karriertörténetét. Így azon sem kellett aggódni, hogy a dokumentumfilm nagy igyekezetében olyan látszatvalóságot teremt meg, amelyben mindenki hiperkorrekt, szeretni valóan jó fej, miközben vagy okosakat, vagy vicceseket mond – olykor egyszerre mindkettőt. Helyette kapunk egy szimplán csak pörgős (Michael Harte vágó szokása szerint profi munkát végzett), érdekes, szórakoztató, néhol elgondolkodtató, a temérdek archív filmrészlet és a tucatnyi megszólaló miatt ráadásul kifejezetten értékes dokumentumfilmet. És a maga módján őszintét, bár ha azt vesszük, hogy a korábbi klasszis labdarúgó nemcsak főszereplője, hanem producere és kvázi megrendelője is a sorozatnak – a gyártási munkákat részben saját produkciós cége, a Studio 99 készítette –, mindez akár idézőjelek közé is kerülhetne. De valójában még ez sem lehet jogos vád, hiszen a film jó néhány Beckhamet kínosan érintő kérdést feszeget, legfeljebb (lásd a madridi időszak kurtán-furcsán lebegtetett megcsalási ügyét) a valóság nincs minden részletében kibontva.

Amúgy a karmesteri pálcát a rutinos Fisher Stevens Oscar-díjas rendező tartotta kézben, aki a szereplőkkel készített interjúkat is magára vállalta, és aki tökéletesen értette és érezte, mikor meddig mehet még el úgy, hogy a sorozat hitelessége se csorbuljon, de a megrendelő-elbeszélő komfortérzete is megmaradjon.

Miközben végignézzük élete 48 esztendejének legfontosabb történéseit a gyermekkorától kezdve egészen a Lionel Messit „bezsákoló” floridai klubtulajdonosi korszakáig, elég sok mindent megtudunk a címszereplőről – nem sportolói, hanem emberi minőségében. Látjuk például Beckhamet talpig méhészgúnyában. Otthon, a konyhapultot takarítva, ahogy elmondja, a rendrakáshoz leginkább éjszaka kap kedvet, amikor mindenki alszik. A gardróbjában, a színek szerint különválogatott alsóneműket rejtő fiókot kihúzva. A kanapén, a könnyeit nyelve. Az ajtó mögül kiszólva, amint feleségét, Victoria Beckhamet froclizza. A háza kertjében telepített futballpályán, a gyerekével játszva.

Megannyi élethelyzet, megannyi Beckham-kép. A kényszeres. A teljesítménycentrikus. A vicces. A rendmániás. A versengő. A híresség. A kitartó. A futballklasszis. A tettre kész. A popsztárférj. A ... és a sor hosszan folytatható.

Ám bármennyire is igyekszünk szétszálazva megkülönböztetni a különféle Beckham-figurákat, valójában az ezek részleteiből összegyúrható egész tesz ki egy teljes embert – és egy kellőképpen izgalmas személyiséget. Azt a személyiséget, akit elsőként a Manchester Unitedért már-már betegesen bolonduló édesapja formált a maga perfekcionalista és ellentmondást nem tűrő módján igazi célorientált megszállottá ( „Senki sem szerette annyira a futballt, mint én. Tudom, hogy ez talán nem igaz, de én akkor is így gondolom” – mondja a film egy pontján, és ha valakinek, neki elhisszük). És azzá a játékossá, akibe később Sir Alex Ferguson, majd az egész világ beleszeretett. Egészen hihetetlen élmény látni az archív képkockákat, nemcsak azért, mert Beckham már gyerekként is kiemelkedett kortársai közül, hanem mert szembetűnő, hogy a klasszikus munkásosztálybeli családból származó és onnan kitörni vágyó fiúnak a futballon kívül mennyire nem akadt az élethez B-terve. Mint ahogy az is döbbenetes persze, hogy Ted Beckham nemcsak ott volt fia valamennyi mérkőzésén (de a „Nem volt rossz!”-nál pozitívabb dicséret sosem hagyta el a száját), hanem a gyerek összes, ezernél is több mérkőzésének videófelvételét is begyűjtötte.

A feszes szerkezet mellett a sorozat erényei között kell említeni a négy rész tudatosan hullámzó dramaturgiáját. Beckham életének konfliktusokkal tarkított csomópontjaiból minden epizódba jut egy, így azon túl, hogy lineárisan haladunk az időben, a drámák és a konfliktusok is „patikamérlegen” kimérve követik egymást. A popsztár Victoria és az akkor még csak futballtehetség David megismerkedése és házassága körüli konfliktus legalább annyira izgalmas, mint alaposan elmélyedni abban, hogyan formálta és hajlítgatta a valóságot saját kénye-kedve szerint az alig negyedszázada még mindent uraló nyomtatott és elektronikus média. De azt is érdekes lépésről lépésre végigkísérni, az énekesnő és a Manchester United csupaszív jobblábas menőjének kapcsolatában miként tolódtak el a hierarchikus hangsúlyok, s hogyan lett egyikük „Posh Spice-ból” „Beckhamné”, másikuk pedig „Spice Boyból” önálló brand és stílusikon.

Tanulságos, de egyben gyomorforgató végignézni a beckhami „keresztutat”. Az 1998-as vb nyolcaddöntőjében az argentin Diego Simeonével szemben törlesztő (aki egyébként meg is szólal, ellentétben mondjuk a szintén kulcsszereplő Glenn Hoddle akkori angol szövetségi kapitánnyal) és ezért piros lapot kapó angol középpályás a vereséget követően bűnbak és közellenség lett („Tíz hős oroszlán és egy hülyegyerek” – harsogta a Daily Mail címlapja a meccs másnapján). Mindez viszont nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mögötte Sir Alex Ferguson „parancsára” összezáró Manchester United a következő idényben a hazai trófeák mellett a hőn áhított BL-serleget is megkaparintsa. De izgalmas nézni és hallgatni a manchesteri távozását véglegesítő „cipő-gate” (Ferguson dühében belerúgott az öltözőben egy cipőhalomba, pechjére Solskjaer stoplisa éppen Beckham arcát találta el) nézőpontütközését. A madridi, majd a Los Angeles-i költözés finom ellenpontjait („Sohasem éreztem ilyen jól magam” „Sohasem volt még ennyire rossz sehol” – mondják itt is, ott is, ellentétes előjellel). A beilleszkedési nehézségeket a Realnál, a Donovan-affért a Galaxynál.

De főleg azt, hogy Becks sehol sem adta fel.

És ugyan vannak fura, sőt bizarr jelenetek is a filmben (például amikor Victoria elmeséli, hogy harmadik fiuk programozott császármetszéses születésének napja hétfőre volt ütemezve, de az Davidnek nem volt jó, mert reklámfotózásra ment Jennifer Lopezzel és Beyoncéval...), a végén azért nem az egoista piperkőcöt, hanem a magával valamit mindig kezdeni akaró, a saját karrierjét a családi boldogsággal rendre összefésülni igyekvő sportolót zárjuk az emlékezetünkbe.

És bármennyire is nehéz ezt bevallani, kicsit a szívünkbe is.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 25-i lapszámában jelent meg.)