Mémek: ellenfeleket keres magának a Szuperligába a Real Madrid és a Barcelona

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 13:52
null
„Hívd még egyszer a Burnley-t” – mondta a Real Madrid az FC Barcelonának, ahogy a két csapat további ellenfelek után kutat (Fotó: OddsBible)
Mint ismert, az Európai Unió bíróságának csütörtöki közlése szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását. A hír végigsöpört az európai klubokon, melyek többsége kiállt az új liga ellen, illetve mellett, de természetesen a mémgyárosokat is megihlette az új bajnokság ötlete. Ezekből szemezgettünk.

 

Mint ismert, a húszcsapatosra tervezett Szuperliga ötlete először még 2021 áprilisában vetődött fel, amikor 12 klub állt elő vele, de a FIFA és az UEFA elöljárói mellett a futballvilág más befolyásos személyiségei is elítélték a tervet, ezért a tizenkettek közül kilencen is elálltak a Szuperligától, csak a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus állt ki mellette.

Az UEFA épp a három klub miatt indított fegyelmi eljárást 2021 májusában, a spanyol bíróság viszont az ügy miatt az Európai Unió Bíróságához fordult iránymutatásért.

Az EB viszont úgy ítélte meg, hogy a FIFA és az UEFA az uniós joggal ellentétesen akadályozta meg a Szuperliga létrehozását.

A Real Madrid és az FC Barcelona a döntés ellenére kiállt a szakadár sorozat mellett, a Juventus pedig továbbra sem reagált semmit az ügyben.

A Szuperligával kapcsolatos hírcunami természetesen a mémgyárosokat is megihlette, természetesen a központban a két spanyol gigásszal és azok elnökeivel, Florentino Pérezzel és Joan Laportával.

FLORENTINO PÉREZ BESZÉDET MOND A SZUPERLIGÁBAN RÉSZTVEVŐ KLUBOK ELNÖKEINEK


„HÍVD MÉG EGYSZER A BURNLEY-T” – mondta a Real Madrid az FC Barcelonának, ahogy a két csapat további ellenfelek után kutat.

NEM MARADT TÖBB IDŐ AZ ELLENFÉLKERESÉSRE, ÍME A SZUPERLIGA MENETRENDJE

SZUPERLIGA: ELKÉPZELÉS ÉS VALÓSÁG

A nap trollja címet a Domino’s Pizza Egyesült Királyságbeli részlege érdemelte ki, amely a Tottenham Szuperligát elítélő kommunikéjéhez azt írta: „Amikor azt mondod, nem kérsz a pizzából, amiből meg sem kínáltak.”

De a TrollFootball is megtalálta a Hotspurt: a Tottenham szeretne csatlakozni a Szuperligához
Legfrissebb hírek

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
15 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
15 órája

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Már Szczesny hosszabbítása a téma az FC Barcelonánál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 09:42

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik