Ajax: ennyi volt a szaúdi kaland, a Liverpool korábbi kapitánya Amszterdamba tart

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.17. 11:21
null
Henderson az Ajaxnál folytathatja! (Fotó: Getty Images)
Miután körbejárta a brit sportsajtót, hogy az angol válogatott Jordan Henderson elengedéséről hallani sem akar szaúdi klubja, az Al-Ettifak, most úgy tűnik, mégis távozhat – mindössze fél idény után.


A 33 éves Jordan Henderson nyáron sokak meglepetésére több topligás sztárral együtt úgy döntött: irány Szaúd-Arábia! Csapata, az Al-Ettifak 14 millió eurót fizetett érte, megsokszorozta fizetését és néhány igazán nagy nevet is mellérakott, mint például korábbi csapattársát, Georginio Wijnaldumot. Bónuszként pedig kinevezte vezetőedzőnek Steven Gerrardot, a Liverpool legendáját.

Nos, mindezek ellenére Hendersonnak nem jött be a váltás, nem érzi jól magát a szaúdiaknál, s váltani akar. A BL-győztes, Eb-ezüstérmes középpályás 17 bajnokin 4 gólpasszt adott, az Al-Ettifak pedig a szaúdi élvonal 8. helyén áll.

Henderson elégedetlensége hallatán a holland rekordbajnok Ajax jelentkezett be érte, ám eleinte a szaúdiak hallani sem akartak az ajánlatról. Fabrizio Romano szerint azonban a dolgok változtak, az angol középpályás hamarosan Amszterdamba repül, s ha tisztázták a felek a részleteket, az Ajaxhoz szerződik.


 

 

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Rosszul érezte magát a meccs után, kórházba került Alekszandar Mitrovics

Minden más foci
2025.03.10. 11:56

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55
Ezek is érdekelhetik