Hollandia: világszinten is felfüggesztették a 86-szoros válogatott szélsőt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 14:34
null
Marc Overmars eltiltását világszintűvé tették (Fotó: Getty Images)
A holland sportbíróság döntése után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világszintű eltiltással sújtotta az Ajax, az Arsenal és a Barcelona 86-szoros holland válogatott szélsőjét, Marc Overmarst – írja a BBC.

Az 50 éves Overmars 2009-es visszavonulása után 2011-ben tért vissza Amszterdamba az Ajaxhoz, amelynél tíz évig volt futballügyi igazgató. Az egykor villámléptű szélső azonban 2022 februárjában kénytelen volt távozni a klubtól azután, hogy több női kollégájának is nem megfelelő üzeneteket küldött.

„Szégyellem magam. Az én pozíciómban ez a viselkedés elfogadhatatlan. Most már késő, de rájöttem. Nem látok más lehetőséget, mint elhagyni az Ajaxot” – mondta Overmars még 2022-ben, majd a belga Royal Antwerp technikai igazgatójaként helyezkedett el.

A holland szélsőt a független holland sportbíróság 2023 novemberében egy év felfüggesztéssel kétéves eltiltással sújtotta, ám a FIFA most azt közölte, hogy Overmars büntetését világszintre is kiterjeszti.

„A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség megerősíti, hogy a Holland Királyi Labdarúgó-szövetség kérésére a Fegyelmi Bizottság úgy határozott, hogy kiterjeszti a Marc Overmarsra kiszabott szankciót, hogy az világszerte érvényben legyen” – írta a FIFA.

A Royal Antwerp cikkünk írásáig nem közölt semmit Overmars sorsáról.

Legfrissebb hírek

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
7 órája

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Robin van Persie lett a Feyenoord vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2025.02.23. 11:38

Két nappal a Milan elleni BL-csata előtt kirúgták Arne Slot utódját a Feyenoordtól

Minden más foci
2025.02.10. 19:34

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

A tavalyi után újabb nagy büntetést kapott Hollandiában a Vitesse

Minden más foci
2024.11.28. 14:47

Szoboszlai Dominik Szalai Ádámról: Érte is, sőt, leginkább érte küzdöttünk...

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:08

Hollandia legyőzte a magyar válogatottat, de ezen a meccsen nem az eredmény volt a legfontosabb... 

Magyar válogatott
2024.11.16. 22:30
Ezek is érdekelhetik